You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
KRITIKAI TÜKÖR<br />
E<br />
■<br />
Csont András<br />
Örömelven<br />
innen és túl<br />
JOHANN STRAUSS: DR. BÔREGÉR ■<br />
duard Hanslick – a XIX. század nagy befolyású zenekritikusa, Brahms barátja – abban<br />
a különös helyzetben volt, hogy hosszú élete során két Strausst is eltemethetett. Az<br />
ifjabbik keringôkirály halálakor írt nekrológjában, 1899-ben mi sem természetesebb, mint hogy<br />
érzékeli a történelmileg is csiklandós szituációt: „Amikor ötven évvel ezelôtt az idôsebb Johann<br />
Strausst temettük, gyászbeszédemet azzal a panasszal zártam, hogy személyében Bécs legtehetségesebb<br />
komponistáját veszítette el. Tételem felbosszantotta azokat a zenészeket és laikusokat,<br />
akik nem akarták felfogni, hogy egy iskolás, arctalan egyházi vagy koncertdarab kevesebb tehetséggel,<br />
azaz kevesebb természetes erôvel rendelkezik, mint egy dallamdús, eredeti keringô.<br />
Most, az ifjabbik Strauss sírjánál állva, ebben az értelemben kell megismételnünk a panaszt:<br />
személyében Bécs legeredetibb zenei tehetsége hagyott itt minket. Melodikus leleményessége éppoly<br />
nemes volt, mint kimeríthetetlen, ritmikája élettôl duzzadva lüktetett, nála harmónia és<br />
forma tiszta és becsületes viszonyban állt.” És a Kék Duna keringôt említve már-már ditirambusba<br />
csap át. Mondván: békés Marseillaise ez, összefoglalása mindannak, ami szép, kedves és<br />
örömteli Bécsben. És innen már nincs megállás: „Szöveg nélküli patrióta himnusz. Haydné mellett<br />
ez a másik himnuszunk, úgyszólván néphimnusz, mely országunkat és népünket énekli meg.”<br />
Roppant figyelemreméltó szavak, hiszen<br />
Hanslick éppoly híres volt ügyes tolláról,<br />
kikezdhetetlen zenei felkészültségérôl,<br />
mint kérlelhetetlenségérôl és kemény ítéleteirôl;<br />
korántsem véletlen, hogy Wagner –<br />
az eredeti librettóban még Hans Lick néven!<br />
– róla mintázta Beckmesser alakját.<br />
Hogy mennyire igaztalanul, azt sok más<br />
mellett éppen idézetünk bizonyíthatja;<br />
Hanslick korántsem vaskalapos módon,<br />
hanem nagyon is elfogulatlanul, a mûfajt<br />
nem, csak a tehetséget nézve vezette be a<br />
kizárólag „könnyûzenét” író Strausst a zenei<br />
Parnasszusra. Persze könnyû- és komolyzene<br />
akkoriban nem állt még oly kibékíthetetlen<br />
ellentétben, mint alig tíz évvel<br />
késôbb; az ifjabbik Strauss éppen az utolsó<br />
pillanat nagy költôje volt, a már vészes fenyegetéssel<br />
megnyíló szakadék fölött képes<br />
volt imbolygó hidat verni és halált<br />
megvetô bátorsággal táncolni a két szféra<br />
között. Nagy formákhoz, szimfóniához,<br />
szimfonikus hôskölteményhez persze nem<br />
nyúlt (nem is szólva a kamarazene szubtilisabb<br />
anyagáról), mûvészetének legszebb<br />
darabjai öt–tíz perces keringôk, galoppok,<br />
polkák. Ám ezek sorozata a zenei tudatban<br />
hatalmas ívû szekvenciát alkot, a maga területén<br />
éppoly óriási építményt, mint<br />
Haydn vagy Beethoven szimfóniái. És kezében<br />
az operett is sokat ôriz még az opera<br />
világából, mûveiben ott a mozarti Singspiel<br />
Kalocsay Zsuzsa (Rosalinda) és Nyári Zoltán (Eisenstein)<br />
5 0 ■ <strong>2005.</strong> NOVEMBER<br />
XXXVIII. évfolyam 11. szám
Change language