Kulturális örökség - társadalmi képzelet - MEK - Országos ...

a –, amelyeket nacionalistának is nevezhetünk Ernest Gellnert követve, akinek a tanulmányaiban
a kulturális egységesítés/egységesülés a nacionalizmus másik neve.
Lehetséges, hogy a közvetlen kormányzásnak részben azonosak a technológiai és
intézményi elôfeltételei és közvetítô közegei, mint a terjesztô–egységesítô irodalmi kultuszoknak,
s részben azonosak a következményeik is. Az olyan ünnepségek, mint az
1843-as Kisfaludy-ünnep, egyrészt a közös személyes részvétel bensôséges eseménysorai
lehettek, másrészt arra számítottak, hogy üzenetük a róluk szóló sajtóhírek révén
olyan emberekhez is eljut és befolyást gyakorol rájuk, akikkel a résztvevôk sosem találkoztak
személyesen: számítottak a sokszorosításra és a nemzet „képzelt közösségének”
másodlagos részvételére. Hírré válásra és sokszorosításra irányuló mivoltuk alapvetôen
megkülönbözteti ôket a vallási kultuszok gyakorlataitól.
A 19. század második és a 20. század elsô fele terjesztô-egységesítô irodalmi kultuszainak
többségére talán tekinthetünk úgy, mint a kulturális homogenizálódás (azaz nemzetiesedés)
kommunikációs mintázataira, ám néha egészen másfajta okok mozgatták ôket.
Nemrégiben Kovács Ákos foglalkozott az augusztus 20-i kenyérünnep „kitalált hagyományával”,
amelyet egy 19. század végi kormányrendelet igyekezett bevezetni és elterjeszteni,
könnyen átlátható politikai okokból: földbirtokosok és aratómunkások helyi feszültségeinek
enyhítésére. Amikor e hagyományt 1936-ban Szeged városa felelevenítette,
kialakítóit már elsôsorban idegenforgalmi érdekek mozgatták: olyan látványosságot szerettek
volna rendezni városukban, amely erôsíti a város imázsát, és turistákat vonz oda. 17
Egy másik példa: 1906-ban, II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatalakor a Borsod
vármegye által kiállított díszbandériumnak a ruházata és felszerelése tudományos megalapozottsággal
igyekezett követni Bercsényi Miklós zöld dolmányos ezredének ruházatát
és felszerelését. 18 Általánosságban, távolról nézve a kenyérünneprôl és a Rákóczi-kultuszról
is mondhatjuk azt, hogy a kulturális homogenizálás gépezetei voltak, ám az
imént említett esetekben éppen az az érdekes, amikor megjelenik bennük egy egészen
másfajta érdek, az idegenforgalomé vagy a tudományos rekonstrukcióé. A terjesztô–egységesítô
kultuszokat valójában közelrôl nézve, s e másfajta érdekek felbukkanása miatt
érdemes tanulmányozni.
Jegyzetek
1 Ez a betoldás a konstruktivista elméletbe Anthony D. Smith érvelését idézi fel, aki szerint a nacionalizmusok
korábbi etnikai-közösségi narratívákat, szimbólumokat és szertartásokat értelmeznek újra és terjesztenek
ki.
2 A nemzetkonstruálás versengõ módjára Hofer Tamás hozott remek példákat: A modernizáció és a „népi kultúra”
modelljei, Világosság, 1987/7, 409–416.
3 Juliane Brandt, A történelmi emlékezet konstrukciója felekezeti perspektívában = Pásztor Cecília (szerk.), Ünnep –
hétköznap – emlékezet, Salgótarján, 2002, („Rendi társadalom – polgári társadalom 14.”) 87–102.
4 A legszuggesztívebb leírások Dávidházi Péteréi, Isten másodszülöttje, D. P., A magyar Shakespeare-kultusz természetrajza,
Bp., Gondolat, 1989. címû könyvétõl kezdõdõen.
5 Takáts József, A tér és az idõ nemzetiesítése és az irodalmi kultuszok, Regio, 2004/4, megjelenés elõtt.
6 Margócsy István, A költészet ünnepe, 2000, 2004. május, 66–76.
7 Albert Réka, „Te a magyarnak képe vagy, nagy rónaságunk!” avagy a nemzeti tér táji reprezentációja = Borsos
Balázs, Szarvas Zsuzsa, Vargyas Gábor (szerk.), Feketén, fehéren. Tanulmányok Sárkány Mihály tiszteletére, Bp.,
L’Harmattan, 2004, 81–96.
8 Arjun Appadurai, A lokalitás teremtése, Regio, 2001/3, 18.
9 Pálmány Béla, Az elsõ nemzeti ünnep – 1849. március 15. = Ünnep – hétköznap – emlékezet, I. m., 243–251.
E történész munka azokat az irodalomtörténészi írásokat idézi fel, amelyek nyelvi-módszertani önreflexió
nélkül foglalkoztak kultuszokkal, maguk is hasonlóan beszélve, mint elemzett szövegeik.
28