Kulturális örökség - társadalmi képzelet - MEK - Országos ...

nyilvánosan látogatható klasszikus osztrák magángyûjteménnyel egyezteti programját,
a privát kollekciók közérdek szerinti összehangolására is példát nyújtva.
A mai, modern kialakulású magángyûjtemények közül is számos nyilvános. Jogilag
nézve természetesen ezek nem közgyûjtemények, nyilvánosságuk mégis ugyanazt a közt
szolgálja. A közgyûjtemények sok esetben még elzártabbak is. Ez jelenthet szigorúan
vett fizikai elzártságot: a Morozov- és a Scsukin-gyûjteményt nemcsak elvették tulajdonosuktól
lépésenként 1917 után, hanem a sztálinizmus idején még a múzeumok is a raktáraikba
vonták vissza ôket a kiállítótérbôl. A Holocaust után magyar állami kézbe került
magángyûjteményi tárgyak nem kis része ma is a hazai múzeumok alagsorában van
elzárva. Ha e példák speciális történelmi helyzetek eredményének tûnnek, említhetôk
egyszerûbb, gyakorlati megfontolások: a pénz- és helyhiány, a munkatársak nemtörôdömsége
és számos más múzeumi tényezô miatt idehaza és külhonban egyaránt a közgyûjtemények
nagy része ténylegesen soha nem hozzáférhetô a nyilvánosság számára.
Tudományos feldolgozás, valamint publikációk révén ugyan áttételesen betölthetnek
valamely közfunkciót, de ez – valljuk be – szerény.
Mitől is a közé akkor egy gyűjtemény?
Tulajdonosi helyzete, elnevezés szerinti státusa, avagy legalább
ennyire tárgyainak nyilvánossága határozza ezt meg?
Érdemes ezt az amerikai tapasztalatok alapján is körüljárni. Kevés kivételtôl eltekintve
itt nincs állami múzeum, az intézmények mégis közhasznúan mûködnek. Sem uralkodói,
sem arisztokrata gyûjtemények nem léteztek, a nemzeti reprezentáció intézményei
nem is így alakultak ki, az állam kulturális befolyása mindmáig visszafogott. A múzeumok
közhasznúságát alapító oklevelük, felügyelôbizottságuk, közvetve az adójogszabályok
biztosítják. Donátoraiknak ugyanis csak akkor adhatnak adókedvezményre jogosító igazolást,
ha kiállításaik, elôadásaik, kiadványaik bizonyítottan közhasznúak. Ugyanezen
elv alapján csak akkor pályázhatnak projektfinanszírozáshoz közforrásokra – leginkább
a kulturális alapként mûködô National Endowment for the Artshoz –, ha tevékenységük
közhasznú. A New York-i MoMA önmeghatározásában (mission statement) ezért szerepel
legfontosabb célként a vizuális nevelés, megelôzve a tudományt, a kulturális felhalmozást
és megôrzést.
Tulajdonukat tekintve az amerikai múzeumok sem nem európai jellegû állami, de
nem is magánszemélyi intézmények. A nyilvános magángyûjtemény (például a múzeumi
méretû Menil Collection, Houston) más besorolást kap. A múzeumok magán alapítású,
de közhasznú alapítványok. Közhasznúságuknak sem tulajdonuk, sem nyilvánosságuk
nem mércéje önmagában. Számos gyûjtemény nyilvános, de attól még nem
közhasznú; ugyanakkor a közhasznú múzeumok közül alig néhány állami vagy helyi
tulajdonú.
Az elôbbi megállapítás – hogy a múzeumok köztulajdona nem szükséges, s nem is
elégséges feltétele a köz szolgálatának – ezzel nemcsak megerôsíthetô, hanem ki is egészül:
az adott kollekció nyilvánossága ugyan szükséges, de nem elégséges a közhasznúsághoz.
Egy harmadik szempont, a tevékenység a döntô. Nemcsak formailag kell nyilvánosnak
(azaz fizikailag nem elzártnak, megtekinthetônek) lennie a múzeumnak,
hanem olyan üzenetet és olyan módon kell közvetítenie, amely tartalmában is nyilvánossá,
közérthetôvé és közhasznúvá teszi.
80