Kulturális örökség - társadalmi képzelet - MEK - Országos ...

A tulajdon és a fizikai nyilvánosság viszonylag szigorú, eldöntendô kérdés formájában
mérlegelhetô tényezôk. A múzeumi munka közhasznúsága már árnyaltabb, komplexebb
kérdés, amelyet a gyakran látványos, ám kétes értékû eredmények alapján, túlontúl
piaci szempontok szerint értékel ez a rendszer. A látogatóbarát tárlatok e piaci
törvények szerint jó teljesítményt tükröznek, holott szakmailag nem mindig megalapozottak.
Az amerikai példát ezért nem érdemes vakon másolni, de tanulságainak jelentôségébôl
ez nem von le semmit.
Ha nem is messzebb, csupán a hazai múzeumok, könyv- és levéltárak háza táján
szétnézünk, máris hány olyan intézményt találunk, amely büszkén hirdetheti, hogy állami
vagy önkormányzati (tehát köz-) tulajdonban van, egyúttal ilyen és ilyen hosszan
nyitva tart, s mégsem látogatják, vagy ha igen, akkor a közönség inkább csalódik a befogadásra
alig alkalmas kiállításon. A közgyûjteményi státus szigorú, jogi és adminisztratív
jellegû ismérvek szerinti eldöntése éppen ezzel a hátrányos következménnyel jár.
Nem motiválja az intézményt a valóban közhasznú munkára. Megszületik egy múzeum,
egy kiállítás, de az nem a látogatók igényeit, hanem a gyakran szerény színvonalú személyi
feltételeket, a feladat kipipálását, a döntéshozók közönyét tükrözi.
Ez a probléma idehaza immáron legalább fél évszázada visszatér, és azt mutatja,
hogy a közgyûjteményi státus lehet csupán névleges is. Nemhogy nem sugall ekkor erkölcsi
fölényt, hanem visszaélést jelent a gyûjtés, az örökség megôrzése kulturális küldetésével,
köz iránti felelôsségével, az adófizetôk iránti elszámoltathatóságával szemben.
Az ilyen múzeumok nyitott ajtók mögött mûködô zárt enklávék.
Nehéz szabatosan meghatározni, mitôl a közé egy gyûjtemény. Tulajdon, nyilvánosság
és közhasznú szellemi tevékenység egyaránt lényeges szempontok. Olyan mérlegelésük
tûnik reálisnak, amely azon intézményt jelöli meg közgyûjteményként, amely
nemcsak bürokratikus besorolásában, hanem hatásában is a közé. Amelynek gyûjteménye,
produktumai, gondjai, jövôjének kérdései részét képezik a kulturális közbeszédnek.
Amelyért felelôsséget vállal a szakmai és a szélesebb köz, s amelynek egyúttal elvárásokat
is megfogalmaz. Egy ilyen köz és gyûjteménye egyfajta kölcsönhatásban élnek, folyamatosan
alakítják egymást. Részben tehát maga a köz határozza meg azt, mi, vagy
több közül melyik is valójában az övé. Az a közgyûjtemény, amelyik a közt neveli, s amelyet
egyszersmind a köz is magáénak érez.
• • •
A tanulmány megírását támogatta az OTKA T 37298 számú kutatási programja. A szöveg egy egyszerûsített változata
megjelent Az antropologizált múzeum címû kötetemben (Typotex, 2005) É. G.
81