Kulturális örökség - társadalmi képzelet - MEK - Országos ...

köznapi bölcsességek alátámasztására (ami egyébként annak a valóban ’pedánt’ hivatkozási
gyakorlatnak az eleme volt, amely ellen épp a Tudományos Gyûjtemény vette fel a harcot,
megszabván, hogy mi számít releváns idézésnek, s mi az, ami csak „genealógia”).
Kölcsey részben épp ezzel próbálja mind a verseket, mind a róluk való beszédet mintegy
„kiszakítani” a mindenki által hozzáférhetô hétköznapi józan ész világából, s „átírni”
a mûvészet és ízlés „exkluzívabb” rendjébe.
Kazinczy Kisfaludyt próbálta meg „kontextualizálni”, az általa nagyon nagyra becsült
Báróczyval mester-tanítvány viszonyba kapcsolva, s így tulajdonképpen igen magasra
helyezve, ám Kisfaludy ettôl cseppet sincs elragadtatva, kifejezetten rágalmazásnak
tekinti – egyrészt neki, írja, soha semmi köze nem volt Báróczyhoz, ezt csak Kazinczy
„fogja rá”, másrészt, mint írja, „soha embert rútabb hüvelybôl rútabban magyarúl,
németûl, és deákúl beszélleni nem hallottam; úgy hogy én szinte most is bámulok rajta,
hogy az a’ Báróczy lehetett a’ Kasszandrának etc. fordíttója, a’ kit én Báróczynak
esmertem”. 21
Kisfaludy nem csak a nemzet ítéletének jogosságát hangsúlyozza, de a „véleménypluralitást”
is, mondván, hogy a valódi értéket más is felismeri, nemcsak Kazinczy:
„Vagy hát azt gondollya Kazinzy, hogy (…) ha Ô Daykának középszerû Poézissát remeknek
kürtöli, minden Magyar, a’ ki Poétákat olvas és ért, és nyelvét jobban tudgya,
egy falusi mesternél; mingyárt ok és ész nélkûl elhiszi, és utána mondgya és állíttya?” 22
Nála is megtaláljuk a „csináld jobban” kritikusellenes érvét, ám ezt is a nemesi (személyes)
szabadság és egyenrangúság közegében: „én Kazinczyra nem neheztelek mellékes
gerjedelmek által szerzett Recensiójáért: mert ha mindenütt nem is, néhol mégis igazat
mondott; csak hogy azt nem úgy kellett volna, egy magyar Nemesnek, egy jobb nevelésû
Úrnak kifejezni, mint ama német, a’ mesteremberek’ mûhelyében nevelkedett, éhel
haló, ex professo gorombálkodó, ’s kenyereket illy hálátlan úton keresô Recensensek
szokták; hanem minden kimélésel, mellyet egy jobb nevelésû ember más magához hasonlótól
méltán megkívánhat.” 23
Nála is megvan a „pártütés” metaforája, mely veszedelmes
„korcsosodást” szül, s elborzadva írja Ruszeknek, hogy Kazinczy azt írta Péteri Takácsnak,
nem szabad „szóllanunk úgy, mint hazafiak, ha csak úgy nem, mint Poéták (…) én
azt tartom – mondja Kisfaludy, ahogyan egyébként Berzsenyi is – hogy szerelem és hazafiúság
nélkûl valamennyi volt és még leendô nagy Poétáknak Quintessentiája is csak
keveset ér; és nem csak hogy szabad, hanem kell is minden hazafinak, a’ kitôl kitellik,
Hazája, nemzete és nyelve mellett szóllani. Kazinczynak felekezete annál veszedelmesebb,
mennél több nagy elmék ütik magokat hozzá, a’ mint hogy valóban sok is áll mellette
illyen. A’ többi közûl, ha a’ kellemes Szemere Kazinczynak új írásmódgyát elfogadgya,
hát kimondhatatlan kárt vall a’ Haza.” 24
4. Közösség és közönség elkülönülése és funkciómegoszlása
Kisfaludy szerencséjére „a kellemes Szemere” nemhogy nem hódolt be, de nagy szerepet
játszott abban, hogy egyik legfôbb hívét is „elhódítsa” Kazinczytól, mi több, mint
Csetri Lajos írja, a feltörekvô, még Szemerééknél is fiatalabb nemzedék kritikusi tevékenysége
miatt „élete utolsó hónapjaiban Kazinczynak volt némi oka megbánni azt,
amit megteremtett, a recenzeálás és a polémia szellemének meghonosítását a magyar
irodalomban.” 25 E „megbánásnak” nem is annyira az volt az oka, hogy vele szemben is
alkalmazták az éles kritikát, hanem inkább az inklúzió/exklúzió radikalizálása: azzal párhuzamosan
ugyanis, hogy a nemzet mint ideális (ideologikus), ám immár néma, és csak
48