A Hungarian Golf (korábban: Hole In One) elit életmód-magazin

elválasztott folyadékok, ú.m. epe, nyál, izzadság, a gyomor-bélrendszerben a nyák, a szemben a
csarnokvíz (nyomásfokozódása okozza a zöldhályogot) illetve a koponyaűri-gerincvelői
folyadék alkotják. A test teljes víztartalmát számos tényező befolyásolja, a legjelentősebbek az
életkor, a nem és a test zsírtartalma. A nők víztartalma éppen azért alacsonyabb, mert a
zsírszövet aránya náluk magasabb. Időskorban is csökken a test víztartalma, ugyancsak a
zsírtartalom relatív növekedése miatt.
A folyadékterek alkotóelemei tehát a víz és az elektrolitok. Az elektrolit kémiai fogalom, olyan
anyagról van szó, amely vízben oldva elektromos töltést nyer. A kationok vízben oldva pozitív
töltést nyernek, pl. H + , Na + , K + . Az anionok – Cl - , HCO 3
-
(bikarbonát) – oldatban negatív
töltéssel rendelkeznek. A folyadékterek a szervezetben olyan, sejtmembránokkal határolt
térségek, amelyek között a víz és az elektrolitok spontán megoszlását a membrán két oldalán
elhelyezkedő töltés- illetve részecskemennyiség, a membrán átjárhatósági viszonyai határozzák
meg. A “magára hagyott” rendszerben két határos folyadéktér töltés- és részecskemegoszlása a
kiegyenlítődés irányában zajlik. A szervezet életfunkciói azonban számos olyan mechanizmust
működtetnek, amelyek a biológiai rendszer életképtelenségét jelentő spontán termodinamikai
törvényszerűségek ellen hatva, energiaigényes szállítófolyamatok révén fenntartják vagy
éppenséggel fokozzák a töltéskülönbséget. A sejtszintű ingerületi folyamatok, amelyek a szív
összehúzódását, a látást, a végtagok mozgatását, ám lényegében bármelyik élettani folyamatot
eredményezik, a töltésmegoszlás állandó, dinamikus átrendeződését okozzák.
A sejtműködés szintjéről a kézzelfoghatóbb szervezeti szintre lépve, a folyadék- és
elektrolitháztartás szabályozása a szervezetbe felvett illetve a szervezetből kilépő víz és
elektrolitok egyensúlyát jelenti. Egészséges személyekben a víz- és ionfelvétel az étkezés és
ivás, súlyos betegeknél közvetlenül az érpályába jutattott infúziók vagy szondatáplálás révén
valósul meg. A szervezetből számos módon távozhatnak a felvett anyagok: a kilégzett levegő
útján, annak páratartalma miatt döntően tiszta vízvesztés történik, az izzadás már ionokat is
tartalmazó oldat elvesztését jelenti, míg a gyomor-bélrendszerből kóros körülmények között –
pl. hányás vagy hasmenés nyomán – tetemes elektrolit- és vízmennyiség ürülhet a szervezetből.
A folyadékterek legnagyobb jelentőségű szabályozói azonban a vesék: napi 180 liter folyadékot
szűrnek át naponta, azaz 5 literes vértérfogattal számolva a teljes vérmennyiséget 30-40
alkalommal bocsátják át különleges felépítésű ú.n. csodarecéiken (glomerulus mirabilis)
keresztül.
A folyadék- és elektrolit háztartás hiányállapotaiban leggyakrabban jelentékeny
elektrolittartalmú folyadék elvesztése következik be a gyomor-bélrendszeren keresztül (pl.
hányás, hasmenés), vesén át (pl. cukorbetegekben fokozott vizeletürítés), bőrön keresztül
fokozott izzadással vagy lázas állapotok kapcsán többes (anyagcsere-eredetű és fokozott
izzadás) mechanizmus révén. A kiszáradás elektrolitmentes víz hiányállapotát jelenti: ennek
hátterében elsősorban a folyadékfelvétel csökkenése áll. Idősek különösen fogékonyak a
kiszáradásra, mert a szomjúság ingere náluk gyérebb. Hasonlóan veszélyeztetettek a csökkent
folyadékbevitelre a nyelési zavarral küzdők (pl. nyelőcső beidegzési zavarai helyi vagy központi
idegrendszeri eredetű megbetegedésekben, nyelőcsőszűkület) valamint a depresszióban
szenvedők. A hányinger és a fáradtság ugyancsak gátját szabja a szomjúság enyhítésének.
Érdekes és a gyógyítás szempontjából nehezebben megközelíthető formája a folyadékvesztésnek
az ú.n. harmadik folyadéktérben történő felhalmozódás. Erről a kórállapotról akkor beszélünk,
ha a keringő, azaz érpályában elhelyezkedő folyadékmennyiség csökken, anélkül, hogy a
~ 15 / 48 ~