Közjegyzők közlönye 2011. 6. szám - Magyar Országos Közjegyzői ...

KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYEbizonyos feltételeinek betartását rögzítette. Az eljegyzés nem biztosított jogot az együttélésre,de előidézte a sógorság akadályát és a hűtlenség következménye ez idő alatt ugyanazvolt, mint a házasságtöréséé, továbbá az éruszin csakis elbocsátólevéllel (get-el) voltfelbontható. Nem szabadott menyasszonnyal együtt lenni ketuba (házasságlevél) nélkül.Ezt pedig a menyegzői lakoma, illetve a chupá (vagy huppa), vagyis a házasságkötésiaktus alatt írták alá, ez által jött létre a niszuin (házasság). Mivel az éruszin felbontásanagy szégyen volt, a válás viszont nem, az éruszin és a niszuin egybeolvadt; az éruszinkötésénél szokásos megállapodás egyben ketuba lett és nyomban megtartották a lakodalmata huppa-val.A zsidó házasságkötés nem csak konszenzuális szerződést, hanem annak teljesítését isjelentette, mivel feltétele volt a testi egyesülés, a tettleges összeadás. 5A görögöknél a nővételt követően a történelmi korszakban, a perzsa háborúk után amegállapodáson alapuló házasságkötés volt a jellemző. A házasságot a jegyesek szülőihatározták el, de a gyermekeik hallgatólagos beleegyezésével. A menyegzőt megelőzőenkötött házassági szerződés (ami általában szóbeli megállapodást jelentett), az abbankikötött hozomány (hedna) megállapításával érvényességi feltétel volt. A vőlegény és amenyasszony csak ugyanazon állam polgárai lehettek, hacsak külön törvény alapján azidegen nem nyert házasodási jogot. A házasságkötés utólagos bejelentése és lajstromozásais kellett a házasság érvényességéhez.Az antik görög házasulási szokásoknak kevésbé jogi, mint inkább szertartási jelentőségevan, a pompás nászok (hymen-ek) az egyházi (főleg keleti) házasságkötési szertartásokkialakulására voltak hatással: az egyházi körmenet, a nászkoszorú, a nászénekek stb.a klasszikus görög időket idézik.Az eljegyzés (sponsalia) fogalmának a mai napig érvényes meghatározása a rómaijogból eredeztethető, Florentinus jogi definíciója szerint: „sponsalia sunt conventio etrepromissio futurarum nuptiarum”, vagyis az eljegyzés megállapodás és kölcsönös ígéreta jövendő házasságra vonatkozóan.A rómaiaknál a házasság (matrimonium, nuptiae) megkötését általában – az archaikusjog időszakában szükségszerűen – megelőzte a jegyesség, mely a régi jog szerintkölcsönös stipulatio (sponsio), tehát alakszerű és egybehangzó kérdés-felelet formájúkötelezettségvállalás útján 6 jött létre, minek alapján a házasság megkötése is jogilag kikényszeríthetővolt, valamint a cserbenhagyott jegyes a másikkal szemben kártérítésiperrel élhetett (actio ex sponsu). A köztársaság végén az ünnepélyes sponsio alkalmazásamegszűnt, az eljegyzés formátlan kölcsönös megegyezéssé alakult, amelyből a házasságmegkötésére nem keletkezett kötelezettség, persze jelképes cselekmények kapcsolódtakhozzá (pl.: jegyajándék, tipikusan jegygyűrű /annulus pronubus/ adása a mennyasszony-235 Az a kánonjogi szabályozás, ami szerint a szentségi házasság is felbontható, ha nem hálták el (matrimonium nonconsummatum), a zsidó jogból eredetezhető.6 A szakrális spondeo igét csak a római polgárok használhatták (sponsalia iuris civilis), míg a peregrinusok rendszerint apromitto igét alkalmazták (sponsalia iuris gentium).