Közjegyzők közlönye 2011. 6. szám - Magyar Országos Közjegyzői ...

KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYEjogügylet megkötésében nincs része, a nő akarata nem számított, mert az atya hatalmánálfogva a leányt annak adta, akinek akarta.A kereszténység a régi magyar felfogást, a házassági jog terén is átformálta. Az egyháza nőt éppen olyan hívő léleknek tekintette, mint a férfit, a nő is ugyanúgy jogképességgelrendelkezett. A kánonjog e tekintetben teljesen a római jogot recipiálta, mikorazt tanította, hogy a házasság csak a házasulandók kölcsönös megegyezéséből jöhetlétre (consensus facit nuptias). A családfői hatalom gyengülése és az egyén önállóságafokozatosan alakult ki: a régi magyar családi szokásjog sokáig még erősen védte az atyaihatalmat és védte annak befolyását a házasság megkötésére is, amennyiben az atyjától(gyámjától) kellett a leányt megkérni, az ő beleegyezését sem szabadott mellőzni. A családfőszerepe a szerződés megkötésénél viszont ekkor már csak törvényes képviselői volt,hiszen fogalmilag az ügylet nem az atya (gyám) személyes jogkörét (hatalmát) érintette,illetve joglemondását jelentette.A régi magyar vételár emléke az eljegyzési foglalóban (arrha) maradt meg a kereszténykirályságban. Eltérő középkori jogi jellegét tekintve az arrha szerződéskötési eszközvolt, annak átadása tette ugyanis a szerződést érvényessé. Mint a vételár helyettesítőjétkezdetben a vőlegény adta, majd lassan a kölcsönös arrha átadás is szokásba jött. Az arrhatárgya bármi lehetett, de általában pénz, és leginkább a szimbolikus jelentőségű gyűrűvolt. A foglaló tehát még nem szüntette meg az eljegyzés reálszerződés jellegét, azonbana tipikus jegygyűrű-adás is fokozatosan „jogi segédszerré” vált és nem, mint szerződéstlétrehozó aktus funkcionált. Ilyen átmenetet jelentett továbbá a reálszerződésből akonszenzuális szerződésbe formális szerződési cselekményként az eskü. Az eskütételbőlfejlődött ki a kézfogás, „mint a hitletételnek különösen egyszerű és magyaros formája,ami egyértelműen kifejezte mindkét fél kölcsönös és egyidejű akaratnyilvánítását”. 10Az eljegyzésnek joghatása szerint a felek kötelesek voltak arra, hogy egymással házasságotkössenek. Amíg az eljegyzés fennállt, egyik jegyes sem léphetett mással házasságra.De ha az eljegyzett menyasszonyt elrabolták és abba ő is beleegyezett, akkor megmaradhatottelrablójánál, és ezáltal az eljegyzés felbomlott. Az esztergomi zsinat (~ 1100)kimondta, hogy a menyasszonyt csak akkor kell visszaadni vőlegényének, ha erőszakosanrabolták el. Az egyház a házasságtól ok nélkül vonakodó jegyest sürgette ígéretének beváltására,de bármelyik fél alapos okból kérhette a püspöktől az eljegyzés felbontását.A jegyesség és a házasság közötti határvonal meglehetősen elmosódott a középkorban.A mindenhol érvényesülő partikuláris kánonjogi szabályozás az eljegyzési jogügyletnéla nudus consensus-t követelte meg általában, bár egyes egyházaknál jellemző voltaz eljegyzési liturgikus formulák sokszor kötelező alkalmazása. A tridenti (v. trienti)***2510 Simon Zsigmond: A régi magyar házassági jog általános jellemzése, Kálmán király házassági törvényéig. (AltorjaySándor jogtörténeti szemináriumának kiadványai) Eger, 1918, 8.