Itt - Országos Egészségfejlesztési Intézet
Itt - Országos Egészségfejlesztési Intézet
Itt - Országos Egészségfejlesztési Intézet
You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
Összesen: 2894 fő 100%A középfokú képzések belső arányait pedig átlagosan 2,2%-os eltéréssel sikerültreprodukálnunk.A minta rétegezéseA minta kialakítása rétegzett véletlenszerű mintavétellel történt, melyben a rétegezésiszempontok a következők voltak: a képzési forma, a település típusa (ahol az iskola,illetve az adott képzési forma) működik, valamint az adott intézmény fenntartójánaktípusa. Az egyes képzési formákon belül, a település és a fenntartó egyes típusaialapján „rétegeket‖ képeztünk, majd az egyes rétegekből mintát vettünk a következőmódon: megnéztük, hogy az egyes rétegeken belül a tanulók mekkora aránybanképviseltetik magukat (a teljes sokaságon belül), majd kiszámoltuk, hogy ezenarányok alapján hogyan kell a mintának megoszlania az egyes rétegek között.Arányosan rétegzett mintavétellel kívántuk tehát kialakítani a mintát, hogy az egyes„rétegek‖ a valóságban képviselt arányuk alapján jelenjenek meg a mintában is.Ezen a módon láttuk leginkább biztosítottnak, hogy a minta megfelelőenreprezentálja az alapsokaságot. Amikor már tudtuk, hogy hány tanulónak kell azadott rétegbe kerülnie, az ott található iskolák átlagos létszáma alapján azt is kitudtuk számolni, hogy hány darab intézményt kell a mintánkba bevonni.A rétegezési szempontok és azok kategóriái a következők voltak:1.) a képzési forma- általános iskolai képzés- szakiskolai képzés- gimnáziumi képzés- szakközépiskolai képzés2.) a település típusa, ahol az iskola (illetve a az adott képzési forma) működik:1 - kistelepülés (falu, község)2 - (kis)város3 - nagyváros (megyeszékhely, megyei jogú város)4 - főváros3.) a fenntartó típusa:1 - állami (központi költségvetés, felsőoktatási intézmény, minisztérium, megyeiönkormányzat)2 - települési/kerületi önkormányzat3 - egyházi4 - magán (alapítvány, valamilyen gazdasági szervezet, társaság)5 - önkormányzatok, kistérségek társulása által fenntartott iskola.Az egyes rétegek a következők - mely rétegek az egyes képzési formákon belülértendőkTelepülés/Fenntartó Állami Települési/kerületiönkormányzatEgyházi Magán TársulásáltalfenntartottKistelepülés 11* 12 13 14 15(Kis)város 21 22 23 24 25Nagyváros 31 32 33 34 35Főváros 41 42 43 44 45* A rétegek „számozása‖ az átadott fájlokban.24