Családi Kör, 2017. október 5.

FORRADALMAINK
ményeket. A tüntetések napról napra tömegesebbek, lármásabbak,
látványosabbak és – értelemszerűen – ellenőrizhetetlenebbek
lettek. A fotózás és filmezés, az egyik-másik felvonuló kihallgatása,
elszigetelésére tett kísérlet itt már nem segített. Az országos tiltakozás
egyre tömegesebb lett, a hatalom tehetetlenségét látva az
emberek egyre bátrabban és nyíltabban vállalták véleményüket.
Ahogy országszerte, úgy Szabadkán is.
A bányászok összefogása
KASZA JÓZSEF MINDVÉGIG A TILTAKOZÓ TÖMEG ÉLÉN VONULT
A gond az, hogy az elmúlt 17 év nem az
akkori remények megvalósulásáról, hanem
a csalódások sorozatáról szól. Ha ugyanis
összevetjük az akkori elvárásokat mindazzal,
ami azóta történt, egyértelműen csalódás ér
mindannyiunkat. Az akkori résztvevőket éppúgy,
mint a későbbi utódokat.
Az Obrenovac közelében levő külszíni fejtésen dolgozók tiltakozása
2000 októberének elején tetőződött. Az ország elektromos ellátásának
tetemes részét biztosító hőerőművek szénellátása rendkívüli
jelentőséggel bír, így aztán a mindenkori hatalom különböző
szervei mindig odafigyeltek a szénbányászok hangulatára. Igen ám,
de ekkor már ellenőrizhetetlenné váltak (ott is) a folyamatok, annak
ellenére, hogy ma is felfoghatatlan méretű erőket összpontosított
oda a rendszer. A szabadkaiak városi vezetői igazodni próbáltak
az elvárásokhoz, igyekeztek felzárkózni a tiltakozásokhoz, így
autóbuszokkal próbáltak egyetértő tüntetőket, tiltakozókat küldeni
a bányászok tényeleges támogatására. A fővárosba meghirdetett
tüntetésekre szintén. Igen ám, de a buszokat a rendőrök feltartóztatták,
a városi közlekedési vállalat bejáratánál feszült hangulat
alakult ki. A polgármester és az őt támogató emberek szép szóval
próbálták meggyőzni a rendőrség és a vállalat vezetőit. Nem jártak
túl nagy sikerrel.
Az obrenovaci bányászok támogatására nagy hirtelen kijelölt
szabadkai küldöttség sem indult el, mivel Kasza József polgármester
utólagosan telefonon tájékozódott, felhívta barátját, dr. Žarko
Korać egyetemi tanárt és ellenzéki vezetőt, és ő lebeszélte a városelnököt
a delegáció elindításáról. Elmondta, hogy rengeteg a rendőr,
Belgrádba sem lehet bejutni, nemhogy az erőmű, illetve a bánya
közelébe kerülhessenek. A polgármester nem kockáztatta
munkatársai testi épségét, így én sem jutottam el Obrenovacra…
A városban eközben egyre tömegesebbé váltak a felvonulások.
„Síppal, dobbal, nádi hegedűvel” vonultak a tiltakozók, egyre többen
voltak, és a rendőrség csupán tétlenül, puszta jelenlétével biztosította
az útvonalakat, a demonstrálók biztonságát és bántatlanságát
igyekezve garantálni, bár ellentüntetéseket már nem volt
képes szervezni a hatalom.
Így érkezett el október 5.
A finálé
Azokban a napokban, október elején szinte mindennap voltak
felvonulások, tüntetések Szabadkán. Beszédek hangzottak el a főtéren
rögtönzött színpadon, zenészek dobokkal és hegedűkkel kísérték
a sípoló-lármás felvonulókat, közöttük ott volt Lajkó Félix, de
bemutatta olimpiai aranyérmét Mester Gyula, a Sydney-ben olimpiai
bajnokságot nyert röplabda-válogatott szabadkai tagja is.
Aztán híre ment, hogy ismételten – immár sokadszor – őrizetbe
vették Robertino Knjur egyetemi hallgatót, az Ellenállás (Otpor)
aktivistáját. Miközben a főtéri pódiumra válogatás nélkül érkeztek
a hírek az október 5-ei belgrádi eseményekről, ezeket valójában
minden érdemi ellenőrzés nélkül beolvastam, az egyes becslések
szerint immár mintegy ötvenezer ember kezdte követelni a fiatal
ellenálló szabadon bocsátását. Előtte, a délelőtt folyamán a rendőrség
épületénél hangozott el valójában az első, kíméletlen leszámolásra
utaló követelés – mi igyekeztünk tompítani ezeknek a mondatoknak
az élét. Spontánul, hiszen semmilyen központi utasítást,
helyi vezetői irányítást nem kaptunk.
Tettük a dolgunkat, sodortak bennünket az események.
Tudnék most – ennyi év távolából – személyeket említeni, akik
(ilyen vagy olyan előjellel) megpróbálták befolyásolni műsorvezetői
munkámat, illetve az események alakulását, de nevüket fedje
jótékony homály. Semmilyen jelentőséggel sem bír az, amit akkor
tettek, illetve tenni próbáltak.
A gond az, hogy az elmúlt 17 év nem az akkori remények megvalósulásáról,
hanem a csalódások sorozatáról szól. Ha ugyanis összevetjük
az akkori elvárásokat mindazzal, ami azóta történt, egyértelműen
csalódás ér mindannyiunkat.
A TÜNTETŐ TÖMEG A PARLAMENT FÜSTÖLGŐ ÉPÜLETE ELŐTT
Az akkori résztvevőket éppúgy, mint a későbbi utódokat.
Alighanem csak a tárgyilagos kései utódok tudják majd megítélni,
mi volt az értelme és hozadéka annak a bizonyos októberi
eseménysorozatnak, amelyet egyesek forradalomnak neveztek, és
amelynek fényei egyre inkább fakulnak.
Az akkori remények is elhalványultak immár…
Utóirat: Számos esemény és szereplő maradt ki ebből az egyszeri
(és korlátozott terjedelmű) visszaemlékezésből, éppen
ezért jó lenne, ha minél többen lejegyeznék emlékeiket. Akkor is,
ha azok – egyelőre – nem jelenhetnek meg.
Egyszer majd eljön az idő, amikor Szerbiában is nyíltan lehet
beszélni és írni a múlt (és főleg a közelmúlt) eseményeiről is…
NÉMETH János
10 2017. október 5.