Családi Kör, 2017. október 5.

forradalmaink
SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK
Volt egyszer egy Szabadság Krónika
„A magyar elvtársak egyik súlyos hibája az volt, hogy tegnap éjszaka éjfél
előtt nem engedélyezték a zavargások résztvevőinek lövetését”
„Az elvtársak azon a véleményen vannak,
hogy a magyar hadsereg rosszul
viselkedett, bár a debreceni hadosztály
derekasan helytállt. A magyar matrózok,
akik a Duna rakpartjain járőröztek,
és különösen, mint ezt már említettük,
az államvédelem katonái és munkatársai
jól helytálltak” – így fogalmazott a
közösen jegyzett, Budapestről rejtjeltáviratban
Moszkvának megküldött
jelentésében Anasztasz Ivanovics Mikojan
(1895–1978) és Mihail Andrejevics
Szuszlov (1902–1982) hatvanegy esztendővel
ezelőtt, 1956. október 24-én.
Az ismert szovjet politikusok, akik kulcsszerepet
játszottak az ötvenhatos magyarországi
eseményekben, hozzátették még: „Több mint
450 embert tartóztattak le a rendzavarások
szervezői és főkolomposai közül – a főkolomposok
felderítése és letartóztatása tovább folyik.
[…] A magyar elvtársak, különösen Nagy
Imre nagyon helyeselte, hogy jobban használjuk
fel a magyar csapatokat, az államvédelmi
egységeket annak érdekében, hogy enyhítsük
a szovjet csapatok terheit, és hangsúlyt
kapjon maguknak a magyaroknak a szerepe
a rendzavarások felszámolásában. A magyar
munkások többsége nem vett részt a rendzavarásokban,
sőt azt mondják, hogy a csepeli
munkások, akiknek nem volt fegyverük, elkergették
a provokátorokat, akik a zavargásokban
való részvételre akarták rábírni őket. A
munkások egy része azonban, különösen a fiatalok,
részt vettek a zavargásokban.
A magyar elvtársak egyik súlyos hibája
az volt, hogy tegnap éjszaka éjfél előtt nem
engedélyezték a zavargások résztvevőinek
lövetését.
A magyar elvtársak az intézkedéseket maguk
hozzák, és mi kiegészítő tanácsokat adunk
arra nézvést, hogy szervezzenek a munkásokból
az üzemekben és a kerületi pártbizottságokon
forradalmi munkáscsapatokat, és ezeket a
csapatokat fegyverezzék fel” – nagyon sokáig
természetesen nem is ismerhettük Mikojan és
Szuszlov bizalmas, rejtjeltáviratban Moszkvába
megküldött jelentését, amelyben a két szovjet
politikus így fogalmazott. Az archívumok csak
jóval később tárultak fel…
Szlava felelőssége
A jelentés szövege – sok más hasonló dokumentum
mellett – majd csak 1993-ban
28 2017. október 5.
VJACSESZLAV SZEREDA SAJÁT KEZŰ AJÁNLÁSA
A KÖTET NYITÓOLDALÁN
jelent meg magyarul a Hiányzó lapok 1956
történetéből című kötetben. Alcíme szerint:
Dokumentumok a volt SZKP KB levéltárából
(nagy szerencse, hogy az ilyen rövidítések
javarészt már kivesztek a köznyelvből, idegenül
hatnak a mai olvasó szemének, s legfeljebb
keresztrejtvény-feladványban lehet
méltó helyük…). A kötetet szerkesztette,
a dokumentumokat válogatta, az előszót
írta és a jegyzeteket összeállította: Vjacseszlav
Szereda és Alekszandr Sztikalin. A dokumentumok
feltárásában, a jegyzetek készítésében
közreműködött, valamint az életrajzokat
írta és a felhasznált fényképeket
válogatta: Jelena Orehova. A kötet anyagát
Bazsó Tibor, Bazsó Márton, Kádas Géza
és Soproni András fordította. A munka Tofik
Iszlamov és Rem Uszikov történész szakértői
közreműködésével zajlott.
A fenti felsorolásban említett Vjacseszlav
Szereda a magyar irodalom nagyszerű
orosz fordítója, emellett pedig levéltári kutató,
aki tulajdonképpen a barátunk lett –
még ha személyesen nem is találkoztunk,
nem is volt alkalmunk összefutni – valamikor
a kilencvenes évek végén. Neki köszönhetően
ismerhettük meg akkoriban a fiatal
orosz irodalmat, kortársaink műveit, ugyanis
oroszról magyarra is rendszeresen fordít.
Oda-vissza. Menettérti jelleggel. És fordított
nekünk is. Munkáit pedig e-mailben küldte
el. Ő Moszkvában bejárt a nem sokkal korábban
megnyílt, s immár kutathatóvá vált
archívumokba, levéltárakba, könyvtárakba,
ahonnan rendszeresen olyan izgalmas, régi,
egykor bizalmas és szigorúan titkos jelzéssel
ellátott dokumentumokat hozott elő,
amelyek kiegészítették, esetenként pedig
más, az addigiaknál újabb megvilágításba
helyezték az ötvenhatos magyar forradalomról
és szabadságharcról meglévő tudásunkat.
Újabb részleteket tárt fel, leveleket,
feljegyzéseket fordított és adott közre – értelmezve
és kontextusba helyezve azokat.
Tóth Lívia volt a Képes Ifjúság főszerkesztője,
amikor kapcsolatba kerültünk Szlavával,
rendszeresen küldtük is neki a lapot, kiadványainkat
Moszkvába, hátha talál benne
valamit (bármit…), amit elég érdekesnek és
izgalmasnak talál ahhoz, hogy lefordítsa és
közreadja oroszul is. Ő pedig a saját munkáiból,
köteteiből postázott nekünk olyasmit,
amit érdemesnek talált a figyelmünkbe
ajánlani… Mindent összevetve, ennyi idő
után talán már nyugodtan kimondhatom,
hogy Vjacseszlav Szereda munkálkodása
keltette fel komolyabban és visszavonhatatlanul
is az érdeklődésemet az ötvenhatos
magyar forradalom és szabadságharc eseményei
iránt. Természetesen nem ért váratlanul,
teljesen felkészületlenül a téma, mert
már addig is mindenféléket összeolvastam
róla, sőt, különböző vonatkozásairól írtam
korábban is. Azért azonban, hogy tulajdonképpen
egyfajta megszállottságommá vált
ötvenhat, nagyrészt valóban Szlava tehető
„felelőssé”. Így hát, később aztán, amikor
meg már jómagam lettem a Képes Ifjúság
főszerkesztője, akkor olyan, azon frissiben
feltárt archív anyagokat kértem tőle, amelyek
nálunk jelenhettek meg első közlésben.
S ezekkel tettük azokban az években a
megszokottnál, az átlagosnál némileg talán
különlegesebbekké, érdekesebbekké, izgalmasabbakká
az október 23-ra készült ünnepi
számainkat. Tehát hozzá tudtunk adni valamit
mi is, innen, Vajdaságból, sajátként
ehhez a témához. A Hiányzó lapok 1956 történetéből
című kötet pedig a Zenit Könyvek
sorozatában jelent meg a budapesti Móra
Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó gondozásában,
mint már jeleztem is, 1993-ban. A saját példányomat
pedig rögtön a nyitóoldalán Vjacseszlav
Szereda saját kezű ajánlása teszi a
megszokottnál értékesebbé…