Családi Kör, 2017. október 5.

FORRADALMAINK
megmondani. Tény azonban, hogy azok a
választások (illetve maga az elnökválasztás
is) kudarccal végződtek számukra. Az egyesült
ellenzék jelöltje, dr. Vojislav Koštunica
egyetemi tanár győzött, ő lett a Szerb Köztársaság
új elnöke.
Papíron.
LAJKÓ FÉLIX MINDVÉGIG OTT VOLT
A TÜNTETŐK KÖZÖTT
Következtek ugyanis a vesztes panaszai,
azaz a felülvizsgálatra, a szavazatok
újraszámlálására vonatkozó követelések.
Az uralkodó házaspár igyekezett az utolsó
szalmaszálba is belekapaszkodni.
Az ellenállók
A néhai Szabadkai Rádió reggeli műsorainak
hírszerkesztőjeként és műsorvezetőjeként
gyakran voltak váratlan vendégeim.
Branči Nikolić vagy Robertino Knjur,
az Otpor, azaz Ellenállás gyakran letartóztatott
vezetői, miután reggel kiengedték
őket a rendőrségről, betértek egy-egy kávéra
a szerkesztőségbe. Tőlük tudtam, hogy
plakátragasztás közben érték tetten őket a
rend ébernek mondott őrei, mivel a náluk is
éberebb polgárok egyike-másika jelentette
a rendőrségnek, hogy falragaszokat helyeznek
el nemcsak arra kijelölt helyekre –
késő éjjel –, hanem a házak falaira is. Azok
a bizonyos fehér alapon fekete öklöt ábrázoló
plakátok voltak ezek, vagy – később –
a két szóból álló üzenet, amely szerint vége
van, azaz Gotov je. Esetenként – elég gyakran
– „begyűjtötték” és kihallgatták őket,
hogy reggel közöljék velük: hazamehetnek.
Nincs tudomásom arról, hogy a lelki gyötrés
mellett fizikailag is bántalmazták volna
bármelyiküket.
Voltak tehát – és egyre gyakrabban, egyre
több helyen tűntek fel – azok a bizonyos
falragaszok, miközben a lakosság elégedetlensége
nőtt. Minden jel arra mutatott,
hogy ez a folyamat immár megállíthatatlan.
Mi, újságírók figyeltük a fejleményeket,
ki-ki a maga módján próbált beszámolni a
történésekről. Jómagam egy buszmegállóban
várakozva láttam, amint Vučić tájékoztatási
miniszter szabadkai látogatásán
valóságos mikrofonerdő kíséretében gyalog
vonul munkahelyem, a Szabadkai Rádió
épülete felé. Előfordulhat, hogy ekkor alakult
ki a mai szerbiai sajtó új formája, a mikrofonállványként
dolgozó, újságírónak nevezett
polgár.
Az „otporosok” – ahogy nevezték őket
– egyre több plakátragasztással hívták fel
magukra a figyelmet, és híre ment, hogy
Budapesten keresztül kapják a munkájukhoz
szükséges utasításokat. Soha nem tudtam
kideríteni, igazak voltak-e ezek a híresztelések,
vagy csupán a belügyi szervek
emberei terjesztették őket. Azt viszont erkölcsi,
anyagi és minden más felelősségem
teljes tudatában állítom, hogy (valószínűleg
teljesen véletlenül) szemtanúja voltam,
hogy a horgosi határátkelő szerbiai oldalán
ünnepélyesen fogadták a nyugat-európai
(brüsszeli?) útjáról a Ferihegyen leszálló és
fehér BMW-ben szállított dr. Nikola Koljević
szarajevói Shakespeare-szakértőt, az ottani
szerb bábállam alelnökét. Ő később – talán
felismerve a tényeket – öngyilkos lett.
Időközben országszerte nőtt az ellenállás,
a fehér alapon fekete öklöt ábrázoló (és
Gotov je!, azaz Vége van! feliratú) plakátok
száma egyre csak növekedett.
Előrelátható és várható volt a társadalmi
robbanás…
A szabadkai események
A rendőrségnek (bármely ágát/részét
szemlélve) semmi oka sem volt rólam doszsziét
nyitni, hiszen községi képviselőként
egyértelműen nyilvános volt minden cselekedetem.
Látták és hallották, tudták és fordíttatták
minden kommentáromat, jegyzetemet,
magánéleti megnyilvánulásomat.
Arról is tudtak, hogy az ellenállók első útja a
fogdából a Szabadkai Rádióba vezet. A plakátok
egy részének ragasztásakor is túl soknak
tartottam a jelen levő fotósokat, mire
felvilágosítottak, hogy „ezek fele a rendőrség
embere”.
Az Otpor kiemelkedő aktivistáinak némelyike
jelezte, melyik ügyvédet kell hívnunk,
ha hírt kapunk arról, hogy letartóztatták
őket. Így kerültünk kapcsolatba
ROBERTINO KNJUR, AZ ELLENÁLLÁS EGYIK
SZABADKAI ÖKLE 2000-BEN
például Mira Poljaković asszonnyal, de más
jogra érzékeny polgártársunkkal is. Amikor
aztán beindultak az események, voltak
kapaszkodóink.
Az éjszakai letartóztatások, az ideiglenes
őrizetbe vételek száma nem csökkent, hanem
növekedett. Egyre több kávét kellett
főzetni reggel, amikor bejöttek a munkahelyemre
azok a fiatalemberek, akiket a fogdában
töltött éjszaka után hazaengedett a
rendőrség.
Nem igaz, hogy volt valamilyen ellenállási
központ, törzskar vagy a későbbi eseményeket
koordináló testület, amely irányította
volna a városban a történéseket. Az első
hír a Svetozar Marković nevét viselő városi
gimnáziumból érkezett valamikor 2000 októberének
legelején, hogy a diákok – a szigorú
igazgatói tilalom ellenére – kiugrálnak
az ablakokon, kitörnek az épületből, és az
utcára vonulva tüntetnek. Barátom, akinek
A néhai Szabadkai Rádió reggeli műsorainak hírszerkesztőjeként
és műsorvezetőjeként gyakran voltak váratlan vendégeim.
Branči Nikolić vagy Robertino Knjur, az Otpor, azaz Ellenállás
gyakran letartóztatott vezetői, miután reggel kiengedték őket a
rendőrségről, betértek egy-egy kávéra a szerkesztőségbe.
a boltja a felvonulási útvonalon volt, felesége
rosszalló megjegyzései ellenére kamerával
rögzítette a diákfelvonulást. Egyik napról
a másikra, hiszen a reggeli vagy délelőtti
demonstráció esténként folytatódott, a fiatalokhoz
az idősebbek is csatlakoztak, és
immár előkerültek a sípok, a különféle,
csendháborításra alkalmas eszközök. A családi
lábosoktól a fedőkig és fakanalakig.
A rendőrség emberei – ki egyenruhában,
ki pedig civilben – éberen követték az ese-
2017. október 5. 9