Editoriali NN. 77/78 - Osservatorio Letterario
Editoriali NN. 77/78 - Osservatorio Letterario
Editoriali NN. 77/78 - Osservatorio Letterario
You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
Édesapám és szerény személyem is bekerült, ezt<br />
viszont szeptember közepén, az alkotói szabadságról<br />
való hazatérésem után, szintén véletlenül fedeztem fel:<br />
Ezúton s itt szeretnék ezért köszönetet mondani azon<br />
ismeretlen wiki-szerkesztőknek, akik erre érdemesnek<br />
tartottak. Nagy meglepetést és örömet szereztek ezzel<br />
nekem. A laptörténetet böngészve tapasztaltam, hogy<br />
az olasz wikipedián valakiknek bántotta a csőrét az<br />
«<strong>Osservatorio</strong> <strong>Letterario</strong>» bekerülése, mert javaslatot<br />
tett valaki annak a Wikipédiából való törlésére arra<br />
hivatkozva, hogy újszülött, ismeretlen periodika, míg<br />
egy más, rövid ideje működő, nem enciklopédikus<br />
híreket tartalmazó online portál - amely ráadásul nem<br />
nevezhető sajtóterméknek, sem online periodikának és<br />
éppen ezért nincs is a cégbíróságon bejegyezve – ott<br />
virul, és senki sem javasolta törlésre. Tovább<br />
böngészve a laptörténetet egy másik wiki-szerkesztő<br />
kutatni kezdett, s felfedezte, hogy bizony nem is<br />
ismeretlen, hiszen külföldön is ismerik és utalnak rá, s<br />
jelezte a Touring Kiadó «Ungheria» c. utazási könyvét,<br />
ahol megemlítik a folyóiratom - ez egy újabb<br />
meglepetés volt számomra, mert erről sem tudtam -:<br />
Hát ennyit arról, hogy egyes rosszindulatú alaknak mit<br />
jelent, ha az «<strong>Osservatorio</strong> <strong>Letterario</strong>»-ba ütközik...<br />
Mennyi megaláztatással, keserűséggel, visszahúzó<br />
erővel kellett megküzdenem, míg idáig eljutottam!...<br />
Amikor elnyertem az olasz állampolgárságot - az azt<br />
kimondó minisztériumi határozatot követően 1986<br />
márciusában, két tanu előtti hivatalos eskütétel után<br />
végképp, hivatalosan olasz állampolgár lettem –<br />
nagyobb intenzitással hozzáláttam az álláskereséshez, a<br />
szélrózsa minden irányába szétküldtem a szakmai<br />
életrajzomat, beiratkoztam a munkaközvetítő irodába s<br />
kézhez kaptam a munkanélküliséget igazoló kis<br />
könyvecskémet, amelyet a munkanélküliségemet<br />
igazolandó meghatározott időszakonkét le kellett<br />
bélyegeztetnem. Közben folytattam a tanulást, hogy ne<br />
zökkenjek ki, hogy elejét vegyem a szenilitás korai<br />
jelentkezésének, ami minden embert fenyeget,<br />
különösen azokat, akik hirtelen felhagynak a rendszeres<br />
szellemi tevékenységgel. Az iskolai oktatási napok<br />
szerinti órabeosztással igyekeztem eltölteni a napjaimat<br />
az újszülött gyermekkel járó és a családi egyéb<br />
kötelezettségek mellett. Eltelt öt esztendő, lejártam a<br />
lábamat is, egy csomó pénzt adtam ki fénymásolatokra,<br />
posta- és fax-költségekre, telefonokra eredménytelenül:<br />
segélyre jogosulatlan munkanélküli maradtam, az<br />
alkalmi fordítói- és oktatói tevékenységeim nem<br />
biztosítottak rendszeres kereseti munkalehetőséget.<br />
1991-ben a szokásos, megalázó jelentkezés alkalmából<br />
még nagyobb megalázás ért: új munkanélküliségi<br />
könyvecskét bocsátottak ki s abban a gimnáziumi és a<br />
tanárképzői főiskolai végzettségem összegyúrásával<br />
iskolai végettségemet ledegradálták itteni, tanítói<br />
szakközépiskolai végzettségre, annak ellenére, hogy<br />
birtokukban volt az összes iskolai végzettségemet<br />
igazoló hitelesített fénymásolat a hiteles fordítások<br />
kíséretében. A helyesbítési kérelmemre a nyegle,<br />
tejfölös szájú hivatalnok félvállról az válaszolta, hogy<br />
örüljek neki, hogy így megúsztam, hiszen<br />
tulajdonképpen iskolai végzettség nélkülinek, tehát<br />
analfabétának tekinthetnek. Nem akart hallani semmit<br />
sem az érvelésemből. Teljesen kikészülve és remegve<br />
értem haza, férjemnek alig tudtam, s csak dadogva<br />
előadni, hogy hogyan jártak el velem. Amikor<br />
lecsillapodtam, azonnal írtam egy ajánlott levelet a<br />
«Chiama Epoca» rovatnak a homonim nevű havilap<br />
rovatának, jelezvén emberi jogaim tiprását és<br />
megsértését. Ugyanezt a levelet egyidőben, ajánlottan<br />
megküldtem az akkori olasz munkaügyi miniszternek is.<br />
Nem telt el egy hét sem, máris választ kaptam a jogi<br />
végzettséggel rendelkező Maurizio Costanzo híres<br />
újságírótól, aki e rovatnak volt a rovatvezető<br />
szerkesztője, amelyben közölte velem, hogy jelezték a<br />
velem történteket a munkaügyi miniszternek<br />
megküldvén az én bejelentésemet tartalmazó levelemet<br />
is, s az ő kísérő levelük másolatát mellékelte nekem. Dr.<br />
Costanzo jelzését követő harmadik héten a<br />
munkaközvetítő iroda igazgatója hivatott s közölte<br />
velem, hogy helyesbítették a beírást, kijavították az<br />
iskolai végzettségemre vonatkozó bejegyzést. Igaz,<br />
hogy ez sem pontos, de legalább az itteni olasz<br />
egyetemi végzettségnek megfelelő bejegyzésre<br />
javították: «Laurea in Lettere [conseguita in Ungheria]»<br />
(«Bölcsészdoktor [Magyarországon szerzett diploma]»):<br />
ami Olaszországban hagyományosan doktori címmel<br />
jár, ugyanis a «laureá»-val redelkező diplomások mind<br />
doktorok, még a doktorrá proklamálás nélkül is. A<br />
«laurea in lettere» bölcsészdoktorátust jelent. Az igaz,<br />
hogy abban az időben csak az állami intézményekben<br />
nem fogadták el automatikusan a külföldi iskolai<br />
végzettségeket, de arra nem adhatott jogot, hogy<br />
OSSERVATORIO LETTERARIO Ferrara e l’Altrove A<strong>NN</strong>O XIV/XV – <strong>NN</strong>. <strong>77</strong>/<strong>78</strong> NOV. – DIC./GEN. – FEBB. 2010/2011<br />
189
Change language