NN. 69/70 LUGLIO-AGOSTO/SETTEMBRE-OTTOBRE 2009
NN. 69/70 LUGLIO-AGOSTO/SETTEMBRE-OTTOBRE 2009
NN. 69/70 LUGLIO-AGOSTO/SETTEMBRE-OTTOBRE 2009
Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
Hektor a fejet ragadta meg s markolta szilárdan.<br />
Patraklosz a lábánál fogva tette ugyanezt. Mint két<br />
feldühödött eb úgy vonták, marcangolták, húzták<br />
maguk felé a zsákmányt. A tehetetlen tetem meg egyre<br />
hosszabban és vérmocskosabban nyúlt el a földön.<br />
Itt a pillanat, mikor közbe kell lépnie megint egy<br />
istennek. Phobiosz Apollon, eldöntője sok ehhez<br />
hasonló dögszagú viszálynak, Patraklosz háta mögé<br />
került, s az akhájt megüté vállán s gerincén. Leveré<br />
fejéről sisakját. Mellvértjét eloldja, hogy szabadon<br />
döfhessen belé védence, fattyú-rokonja: Trójai Hektor.<br />
Így öl, ily bátran ölet Létó gyermeke, ez a Zeusz<br />
kedvelte isten. A Napnak, a Fénynek, a Világosságnak,<br />
az Észnek, az Értelemnek Ura és Istene! Ha lehet,<br />
válasszuk inkább a Sorsot. Ez is többnyire hátulról terít<br />
le, az immár egyetlen istent sem vállaló Föld sarjait,<br />
embereket.<br />
Legyünk mégis méltányosak, nemcsak a trójai idők<br />
vannak, voltak teli szörnyűségekkel. Szennyből, vérből,<br />
mocsokból, förtelmekből kell mindig hasznosat, szépet,<br />
igazságot teremteni, úgy valahogy, ahogyan ezt a Vak<br />
Énekes csinálta.<br />
A Pegazus, a középső Gorgónak, a Medúzának, a<br />
kígyóhajú sötét szörnyetegnek levágott fejéből ugrott<br />
ki, hogy fölszárnyaljon – hátán valakivel – a tündöklő<br />
magasba. Megismétlődik mindannyiszor, mikor egy igazi<br />
Költő vág oda kora Szörnyetegeinek fejéhez a<br />
kardsuhogású, fémélességű, tiszta szavakkal.<br />
Egy Szép Helénáért<br />
Jóllehet magam is már korosnak tartom magamat<br />
ahhoz, hogy oly messze lakó Hölgyeknél viziteljek, s<br />
kíváncsian nézegessem bájaikat, naponta kimegyek s<br />
járom a dombokat. Mustrálom a szép öreg pincéket.<br />
– Ennek jó még a lábazata. Igaz, hogy oldala<br />
szétrepedt, s az alfelén már csak szánakozni lehet.<br />
Rendbetennélek – mondom egy másiknak. S<br />
belebámulok a szokatlan helyen szétnyílt falhasadékán.<br />
– Vinném haza tőled legalább ezeket a szép<br />
napkapukat. És ha lehetne bensejedből azt a gyönyörű<br />
falkivágását is. Milyen rozzant ez a Hölgyike! Milyen<br />
öreg, s mégis vannak sokatígérő bájai. És karcsú<br />
csípője. Nézd az élteset – hogy tudja – még mindig<br />
könyökével a hegyoldalnak dönti magát.<br />
– Tíz évvel ezelőtt jöttél volna ki ide. Vagy még<br />
régebben. Szépet választani, legalkalmasabb idő ehhez<br />
a múlt század eleje volt. Ki tehet erről, hogy az ükapa<br />
nem ezen a tájon élt!<br />
– A kutyafáját! Ha nem tudsz bejutni egyikbe se igazán,<br />
hatolj be mindegyikbe. Hogyan? Együtt veletek?<br />
Meg kell beszélni előbb a dolgot. Akár azt a másik<br />
Nőért vívott ütközetet. Kezdjük a hadak fölvonulásán.<br />
Aztán tartsunk közös áldozatot. Nem. Azt majd inkább<br />
odakinn. Bor nincs idehaza igazán jó. Menjünk már!<br />
Kezdődjék el az ostrom. A téli nap nem tudja felszívni a<br />
ködöt, de mi – ha összefogunk, legalábbis kifele<br />
biztosan odatalálunk.<br />
Aztán haza hogyan? Akad valaki, tán egy vak<br />
énekes, aki majd megénekli imbolygó s dicső árnyaink<br />
hogyjártát.<br />
A vers ívelése<br />
Szép ívelése van ennek a versnek – bök rá<br />
barátom a sok közül az egyikre. Kár, hogy annál a<br />
sornál mutatja hol, leül. Hol? Melyik betűnél? Nézek<br />
ijedten oda, s már rázom a fejem.<br />
Őrizzük magunkban, ki tudja mikortól s meddig<br />
még, egy másik Lét lehetőségét. Nem az öröklétét.<br />
Hiszen az eleve tudjuk: elérhetetlen. Egy tiszavirágú, de<br />
tiszta Lét után sóvárgunk mely éppen a könnyűsége és<br />
a nagyon közelsége folytán megvalósíthatatlan.<br />
A dolgok felett való lebegés, a minden egyébről<br />
való teljes megfeledkezés vezethetne a beteljesülés<br />
pillanatához. Csak a magamagától útja vezet oda, a<br />
rendkívüli egyszerűség, az utolérhetetlen<br />
természetesség.<br />
Mi tart vissza, hogy odaérj? Tán az az ostoba kis<br />
fájdalom, mely minden kezdet és vég, vég és kezdet<br />
bekövetkeztekor jelentkezik?<br />
Úgy válj semmivé, úgy oldódj föl, azzal a biztos<br />
nyugalommal, hogy végre egyesülhetsz azzal, mit<br />
rejtett formában mindig is legféltettebb kincsedként<br />
viseltél: a Mindenséggel!<br />
Készülődés<br />
Ma azzal ébredtem, tudom pontosan, hogy mit<br />
akarok csinálni…aztán valamivel később, hogy, Ó, még<br />
pontatlanul sem.<br />
Szemem sokáig könnyezett a retinámra érkező<br />
első fénysugarak befogadása, sértő tolakodása miatt.<br />
Fülemben még dobhártyát sértően zengtek az éjszaka<br />
baglyainak és uhujainak hangos rikoltozásai.<br />
Aztán ki kell kerüljem a rámváró dolgokat, köztük<br />
a legveszedelmesebbeket, azt is, hogy köszöntselek<br />
barátom!<br />
Jó, észrevettem, hogy itt vagy már, de azért ne<br />
tiblábolj egyre körülöttem.<br />
Legszívesebben folytatnám tovább csöppet sem<br />
könnyű álmomat, de legalább nélkületek és amilyen<br />
messze csak lehet parttalanul távol tőletek!<br />
Ez történt<br />
Széttörte botját Pásztor. Elhajította kürtjét Kanász.<br />
Meggörbítette fogóit Kovács. Rongyokká szaggatta<br />
zsákjait Molnár.<br />
A semmit ütlegeli Csapó. Magát töri kerékbe<br />
Bognár. Képzeletbeli kazal tetején vet bukfencet Lurkó.<br />
Kocsmaasztal tetején kántálja énekét Kántor. Üres<br />
templomban feszíti magát keresztre Pap.<br />
Házanként, portánként karóba húztak egy-egy<br />
parasztot. Holnap kitűzik a határba, ijesztőnek, a többit.<br />
Rettenjetek el kalandozók, vándorok, kirándulók! Ide ne<br />
gyertek utazók, idegenek! Lég törvénytelen útjain át<br />
cikáznak ideges madarak.<br />
Doktor kapkodva csomagol, halálba hívják. Vele<br />
tart Tanító, Postáskisasszony, Boltos és Koldus.<br />
Lopakodó szellemek.<br />
Fellángolt erdők jajszava sistereg. Föld alá<br />
apasztott vizek sikolya elhalkul. Nevük kiáltozzák<br />
tarhegyek. Távolból felelnek rá átokszavak. Végszavak<br />
végszavakra.<br />
OSSERVATORIO LETTERARIO Ferrara e l’Altrove A<strong>NN</strong>O XIII – <strong>NN</strong>. <strong>69</strong>/<strong>70</strong> <strong>LUGLIO</strong>-<strong>AGOSTO</strong>/<strong>SETTEMBRE</strong>-<strong>OTTOBRE</strong> <strong>2009</strong><br />
129