művészettörténet i. kötet a kezdetektől a 19. századig - Polc.hu

1. FEJEZET
A Willendorfi Vénusz
Az altamirai és a lascaux-i barlangképek
A korai kőkorszakból származó szobrot, a Willendorfi Vénuszt mindössze 11,1 cmes,
szemcsés mészkőből faragták, és vörös okkerrel festették. Az ausztriai Willendorf
közelében találták meg 1908-ban, az 1990-es újbóli rétegvizsgálat alapján
22-24 ezer évesre becsülik. Eredetéről, a készítés módszereiről, eredeti jelentéséről,
funkciójáról alig tudunk valamit. Vannak, akik szerint földanya istenség
vagy talán termékenységi kabala, mások szerint a vadászó-gyűjtögető közösségen
belüli előkelő társadalmi pozíciót szimbolizálja. Vannak, akik a kőkori természetmítosz
megtestesítőjét látják benne és a hasonló leletekben (pl. az i. e. V. évezred
első felében virágzó tiszai kultúrából származó, a Hódmezővásárhely melletti
Kopáncs–Kökénydombon talált, 23 cm-es agyagedény zsámolyon ülő, geometrikus
mintázatú nőalak, melyet Kökénydombi Vénusznak neveztek el.).
A római istennőről, Vénuszról kapta a nevét a Willendorfi Vénusz, a6cmmagas
Mentoni Vénusz, a 14,7 cm-es Lespugue-i Vénusz, számos hasonló szobor és a
44 cm-es, okkerrel festett domborművön látható, ugyancsak dús formákat mutató
lausseli Bölényszarvastartó Vénusz. A szakemberek, elemzők egy része tiltakozik
is az elnevezés ellen, mert úgy vélik, ez összehasonlítást sugall a klasszikus
görög Aphrodité- és a római Vénusz-szobrokkal, például a görög ideát, római
ízlést megtestesítő Milói Vénusz-szal. Mások e kisméretű figurák ironikus
elnevezésében a prehisztorikus korszak nőideálját vélik megjelölni (és a saját
előítéleteiket kifejeződni az ún. „primitív” népekkel szemben). Európában szinte
mindenütt találtak hasonló dús idomú anyaistennőket, naiv módon formázott
női szobrocskákat (Málta, Hacilar, Çatal Hüyük, Nea-Nikodémia, Cernovoda,
a Duna-völgyi síkságon, az égei-tengeri szigeteken stb.). Nőiségük kidomborítása
miatt az asztrológusok szerint termékenységvarázslatra szolgáltak.
Ám találtak velük egyidős, erősen megnyújtott, sovány nőfigurákat is
Spanyolországtól Szibériáig (El Pendo, Laugerie Basse). Ez utóbbiak nem ősanyabálványok,
inkább talán engesztelő áldozatok. Közös, hogy nincs arcuk, és
vörös festéknyomok (talán vér) lelhetők fel rajtuk.