művészettörténet i. kötet a kezdetektől a 19. századig - Polc.hu

1. A WILLENDORFI VÉNUSZ. AZ ALTAMIRAI ÉS A LASCAUX-I BARLANGKÉPEK 15
szarvasok intenzitása mágikus hatású, minthogy az ember maga törékeny szimbólumként,
sebezhető, szorongásokkal teli lényként jelenik meg, gyakorta fej
nélkül vagy állatmaszkban, állatjelmezben.
Talán soha többet nem jött létre olyan víziószerű, élettel, mozgással teli állatábrázolás,
mint Altamirában és Lascaux-ban mintegy 15 ezer éve. Talán csak
Krétán az i. e. 1500-as években. (Ember és állat viszonya változott meg alapvetően
a földműves, majd a városi kultúrák létrejöttekor.)
Meglepő ellentét látható az állatábrázolások naturalizmusa, hitelessége, és az
emberi alakok erős leegyszerűsítése, stilizáltsága között. Ennek oka máig tisztázatlan.
Mint ahogy a geometrikus absztrakt formák népszerűsége sem megmagyarázott
az emberi létet biztosító állatok természetes és érzelemgazdag megjelenítése
mellett.
A képalkotás kezdetei valahol a Neander-völgyben rejtőznek (a liguriai Toirano
barlangjában agyag lábnyomok, ujjal rajzolt jelek, emberi karmolásnyomok),
50–40 ezer éve. Az ukrajnai Mezinben fellelt, absztrakt motívumokkal díszített
leletek 25 ezer évesek. (Itt jegyezzük meg, hogy mi főként európai példákra
hivatkozunk. Az elmúlt évtizedben intenzívvé vált a dél- és észak-amerikai,
az ausztráliai és az afrikai leletek feltárása és feldolgozása. Egyetlen
különös barlangképsorozatot említünk: a 10 ezer éves argentin kezek, kézlenyomatok
színes sokaságát.)
A 30 és főként 15 ezer évvel ezelőtti képek, szobrok társai, rokonai a 20. század,
a jelenkor legnagyszerűbb műveinek. Még alaki, formai hasonlóságok is találhatók
a kultikus, rituális művek (a „Rouffignaci mester” frízei, „Nagy niaux-i
mester” Fekete szalonja, a Lespugue-i Vénusz, a Mentoni Vénusz, a Futó íjász sziklaképe
Cuve Remigiában stb.) és a modern művészet kiemelkedő alkotásai között
(Giacometti, Henry Moore, Manzu, Paul Klee, Miró és így tovább). A 20.
századi modern művészetek tudatosan vállalták a szellemi, formai rokonságot
a kőkori kultúrák, a paleolitikum, a neolitikum, az őskori művészet finom kivitelű
csont- és mamutagyar faragásaival, a termékenységszobrokkal és a különleges
szépségű barlangfestményekkel.
Mivel ebben a könyvben festészettel és szobrászattal foglalkozunk, építészettel
kevéssé, csak utalunk arra, hogy az i. e. II. évezredet rendkívüli monumentális
építési láz jellemezte, melynek egyik létesítménye, Stonehenge, az őskori Európa
legnagyobb szentélye. Patkó alakú kőépítménye ma is látogatható (a kőtömbök
magassága 2–7 méter, tömegük egyenként 20–30 tonna). Temetkezési hely volt?
Kultuszközpont? Kozmikus templom? Ünnepélyes szertartások helyszíne? Gyógyító
hely? Csillagászati megfigyelő? A bronzkori megalit kultúra emléke ma is
sokakat vonz, sokféle kutatót is. Valószínűleg már az i. e. 7200-ban lakott terület
volt–smaismegmagyarázatlan, varázslatos rejtély. A bretagne-i carnaci kősorokat,
menhireket tizenegy, 1000 méternél hosszabb sorban állították fel. A négy-hat
kőtömbből emelt dolmenek (kőoszlopok), sírépítmények Skandináviától kezdve
számos francia és spanyol megyén át Észak-Afrikáig megtalálhatók. Funkciójukról
ma is viták zajlanak, egyes kutatók szerint kultikus építmények, mások szerint
naptárak, a napfordulókat jelezték, csillagászati szerepük volt.