művészettörténet i. kötet a kezdetektől a 19. századig - Polc.hu

3. A KARNAKI AMON-TEMPLOM SZOBRAI. AZ ÍRNOK. EHNATON ÉS NEFERTITI 27
kezdve hajnalonként „énekelt”, halk fütyülő hangot adott – feltehetően az emelkedő
hőmérsékletben elpárolgó harmat miatt. A görögök a szoborban a trójai
háború egyik hősét, Memnónt látták, aki énekével köszönti anyját, a Hajnalt.
Az éneklő szobor legendája sokakat vonzott, állítólag hittek jósló tehetségében
is. Római császárok is jóslás reményében látogatták a szobrot. Septimus Severus
császár összeillesztette a kettétört szobrot, így 199-ben a hang örökre elhallgatott.
A Memnón-kolosszusok arcából alig látszik valami, de robusztus méretük
az üres tájban ugyanazt a fenséges, időtlen biztonságot sugározza, mint a karnaki
templomegyüttes megmaradt, az örökkévalóság bizonyosságát mutató
szobrai.
III. Amenhotep (1402–1364) uralkodása idejéből, sőt az egész XVIII. dinasztia
elejétől a XIX. dinasztia végéig tartó korszakból, az Újbirodalom előkelőinek temetőjében,
Théba nyugati oldalán százával tárták fel a sírokat s bennük számtalan
falfestményt. Az Óbirodalom és a Középbirodalom korából sokkal kevesebb
festmény maradt meg, s állapotuk sem olyan kielégítő. Az Újbirodalomig, az
Amarna-korszakig a festészet és a rajz, akárcsak az írás, eszköz volt a vallási
előírások, a világkép közvetítésére. Kötött volt az ábrázolásmód és a motívumkészlet
is. A fejet és az orrot profilban, a szemet azonban elölnézetben láttatták,
a vállak szembefordulnak, a medence oldalnézetben, az alak egyik lábával előrelép
(a szobrászatban a lábakat mindig egymás mellé helyezték), a lábak oldalnézetben.
A színek mindig szimbolikusak, intenzívek és ragyogóak, rituális jelentésük
miatt a festők csak azt ábrázolhatták, amit a vallás megengedett. A színezésnek
pontos jelentése volt, akárcsak az építész által használt anyagoknak
az épület minden részének jelentésében és szerepében. Az istenek szentélyeiben,
a halotti kápolnákban, a föld alatti sírokban a falfestmények vég nélküli sorozatban
jelennek meg, akárcsak a hieroglifák. Szakrális és mindennapi jelenetek,
a témákat és a beállításokat a papok határozták meg. A falfelületeket egymás
fölé helyezett, horizontális sávokban díszítették.
Tökéletes a kidolgozásuk már a IV. dinasztiában; a piramisépítő Kheopsz
apja, Sznofru idején, i. e. 2550 körül készült, ún. Médiumi ludak (Kairó, Egyiptomi
Múzeum) falfestményein is, de a legszebbek az i. e. 1400 körüli időben készültek,
s a thébai temetőkből kerültek elő. A festők névtelenek, de rendkívüli
tehetségűek, mint azt a British Museumban látható falfestmények bizonyítják
(pl. A kis marhahajcsár, Lakoma a Völgy ünnepe alkalmából). A XVIII.ésXIX. dinasztia
festői a kötelező ábrázolási előírások megtartása mellett és ellenére érzékeltetni
tudták, hogy alkotó egyéniségek. A mozgalmas és lenyűgöző falfestmények
hatásukban semmivel sem maradnak el attól, amit a templombelsők,
-oszlopok a térszervezéssel, vagy amit a festett szobrok és reliefek keltenek.
„Légy írnok!” – hangzott el gyakori intelemként a tanulni vágyó, a tudást igen
nagyra becsülő egyiptomiak körében a hivatalnoki ranglétrára lépő ifjak számára.
Az írnokság annyira kedvelt, becsült foglalkozás volt, hogy a memphiszi
előkelők – olykor még hercegek is (pl. Huenré herceg, IV. dinasztia) – írnokszobrok
formájában örökíttették meg magukat. Fáraókról (Horemheb, II. Ram-