művészettörténet i. kötet a kezdetektől a 19. századig - Polc.hu

30 3. A KARNAKI AMON-TEMPLOM SZOBRAI. AZ ÍRNOK. EHNATON ÉS NEFERTITI
lásalapító volt. Tartják a világtörténelem „első prófétájának” és „első individualistájának”,
az általa irányított új, természetelvű művészetet „impresszionizmusnak”.
Egy biztos: amit létrehozott és létrehozatott, kiemelkedik az egyébként
is jelentékeny egyiptomi építészet, szobrászat, irodalom, tárgykultúra
gazdag folyamából. Mint az Egyiptom létét meghatározó, bő termést biztosító
egykori Nílus, olyan bő termésű az egyiptomi művészet. Ebből a gazdagságból,
sokaságból, minőségből kitűnni Ehnatonnak nyilván azért sikerült, mert rendkívüli
céltudatossággal, kérlelhetetlen, következetes irányítással, akarattal,
mélységes hittel, meggyőződéssel szállt szembe évszázados – sőt évezredes –
hagyományokkal, kialakult formákkal, szemléletekkel (lásd Ehnaton portréja, relief,
Berlin, Ägyptisches Museum und Papyrussammlung).
Ha csak egyetlen egész alakos domborművet nézünk meg alaposan, Ehnaton
szobrászáét, akinek több száz, ezer egyiptomi szobrásszal szemben a nevét is
megőrizte az emlékezet, könnyebben megértjük Ehnatont és bukásra ítéltségét is.
Bak (vagy Bek – jelentése: szolga) és felesége szemben áll a nézővel, pocakos
(sörhasú?), cseppet sem szép, nem idealizált, s mindez i. e. 13-ban, azaz több mint
3300 évvel ezelőtt (valószínűleg ez a legkorábbi ismert önarckép, Berlin, Altes
Museum). Megrendelője rákényszerítette a realizmusra, időnként szinte karikatúraszerűen
próbálta valóságosnak láttatni még Ehnatont is, ezzel az egyéni jellemvonásokat
hangsúlyozva – addig és még sok száz évig szokatlan módon.
A Bakot (Beket) és III. Amenhotep-kolosszust alkotó Mentet ábrázoló asszuáni
sztélén a két szobrász azt állítja, hogy Ehnaton „tanítványa, akit őfelsége oktatott”.
Ez azt jelentheti, hogy az ő irányításával készültek azok a szobrok, amelyek
– nemritkán eltúlozva – a valóságot s nem az ideákat akarták megmutatni.
Ehnaton a XVIII. dinasztia kései periódusának uralkodója, III. Amenhotep és
a núbiai Teje (Tia) fiaként feltehetően i. e. 1378. november 24-én született (más
adatok szerint i. e. 1364–1347 között élt, vagy 1353-tól 1335-ig). Csupán 12 éves,
amikor aktívan építkező, nagyra törő, sokat háborúzó apja halála után átveszi a
trónt (más források szerint 12 évig apjával együtt uralkodott; 1355-ben, 1353ban
vagy 1347-ben került a trónra, uralkodói neve Noferheperuré Uaenré, azaz
„Szépek Ré alakjai; Ré egyetlene”). Egyiptom fénykorát éli. Feleségével (aki valószínűleg
a féltestvére), Nefertitivel (Nofretéte – jelentése: „eljött a szép hölgy,
a szép Aton szépségéből fakad”) az addig nem különösebben tisztelt fénykorong,
fénygömb, a Nap – Aton – kultuszát erősítik, szembekerülve a nagy hatalmú
Amon-papsággal és békepártisága miatt a katonasággal is. Új főváros építésébe
kezdett Tell el-Amarnában, krétai kézműveseket is alkalmazva az általa
tisztelt egyetlen isten, a Napisten tiszteletére. Atonnak nincs képmása, mint az
ősi isteneknek, és nem kizárólag Egyiptom, hanem az egész világ istene. Az
egyetlen, az univerzális Isten. Aton a fény őseleme, a láthatatlan egy-Isten látható
szimbóluma, a Napon keresztül megnyilvánuló intelligencia, aki a napsugarakon
keresztül ad életet a földi lényeknek. Aton jelképe a domború korong,
amelyből kézfejekben végződő sugarak indulnak ki (pl. Ehnaton fáraó családja áldozatot
mutat be Atonnak, dombormű, Berlin, Altes Museum). Ehnatonnak tulajdonítják
az Ay főtisztviselő amarnai sírjában talált Naphimnuszt (melyet a bibliai