művészettörténet i. kötet a kezdetektől a 19. századig - Polc.hu

32 3. A KARNAKI AMON-TEMPLOM SZOBRAI. AZ ÍRNOK. EHNATON ÉS NEFERTITI
A számos megmaradt Ehnaton-ábrázolás közül néhány igen nagy és kisebb
méretű szobor sokat elárul Ehnatonról, az újító emberről. Az egyik (ma: Kairó,
Egyiptomi Múzeum) a karnaki Nap-templom egyik pillére volt. Ezt a szentélyt
IV. Amenhotep uralkodása kezdetén építtette. Itt az uralkodót látjuk: a csaknem
egész alakos, sovány test megformálója – valószínűleg Bak (Bek) – megrendelőjének
óhaját követve eltér az egyiptomi, az istent és embert ötvöző hagyományoktól:
nem leplezi a hosszú nyakat, a beesett mellkast, a vékony kart, az alacsonyan
fekvő csípőt, az előredülledő hasat, a vastag combot, az aránytalanul
hosszúkás, hegyes állú arcot, rajta leginkább egy kifinomult lóéhoz hasonló orrnyerget
s a negroid beütésre utaló vastag, szorosra zárt ajkakat. Mintha testi jellegzetességei,
aszimmetriái s nyílt megmutatásuk is azt szolgálná, hogy megkülönböztesse,
elkülönítse magát az előző három Amenhotep nevű fáraótól és a
Ramszeszektől (akiket nem lehet egymástól megkülönböztetni – ezt egy séta a
British Museum egyiptomi gyűjteményében példásan bizonyítja) és a többi
elődjétől, individualitását hangsúlyozva, azt, hogy ő egyetlen és megismételhetetlen
példány. Ezzel is istenével azonosul. Talán az is szerepet játszik önmaga
testi esendőségének megmutatásában, hogy szellemi, lelki, intellektuális kiválóságának
teljes tudatában volt, azzal is, hogy egyéniségével és eszméivel képes
hatni más emberekre, miközben megőrzi tekintélyét, határozottságát, függetlenségét,
bizonyos értelemben kíméletlenségét is.
A másik karnaki eredetű Ehnaton-portré ehhez képest mindössze 63 cm, homokkő
(ma: Berlin, Altes Museum), ám monumentális hatást kelt, akárcsak a
Kairóban látható. A Brüsszelben (Musées Royaux d’Art et d’Histoire) őrzött
mészkő reliefen profilban ábrázolják, ugyanolyan szokatlan realizmussal, mint
az előző szoboré, amely szemből mutatja az érzékeny, befelé figyelő, elmélyülten
gondolkozó arcot. A szobor és a relief a misztikus, a rajongó, a saját maga által
teremtett hitre koncentráló Ehnatont mutatja. Akárcsak a louvre-beli változat,
amelyen a vallásreformer néz szembe konokul, mindenre eltökélten alattvalóival,
követőivel és ellenségeivel (s persze velünk, mai nézőkkel, akik
megborzongunk ennyi erő, elszánás és az alkotó ilyen fokú tehetsége láttán).
Számunkra a leginkább megszólító, megrendítő a nem emberméretű töredék
– 1,37 méter magas, 0,88 méter széles, 0,60 mély – a Louvre-ban, egy oldalfolyosón
áll egy bejárati ajtó közelében. Luxorból, a karnaki templom pilléréről került
Párizsba. Mindennél, papiruszoknál, ékírásos tábláknál, magánházakban
felállított, a királyi családot ábrázoló kis oltároknál, domborműveknél, sírfeliratok
hálahimnuszainál jobb dokumentuma annak, ki is lehetett valójában a
IV. Amenhotep néven fáraóvá lett, majd trónra kerülése 5. évében nevet változtató
Ehnaton. Sokan csúnyának tartják, mások csúnyaságában is egyéninek
(Kákosy László is Ré fiai című könyvében), külsejét meghökkentőnek (e tankönyv
írói – egy idős professzor asszony és egy fiatal nő, két fiú mamája – kifejezetten
megnyerőnek, sőt: szépnek látják) e senki máshoz nem hasonlítható férfiút.
„Ki voltál egymagad”… „Messze voltál és közel voltál… – vallja Ehnaton
Naphimnuszában istenéről –, ki millió formát teremtettél magadból.” Mintha
csak önmagáról írná e sorokat, mintha erről vallanának az egykori karnaki pil-