művészettörténet i. kötet a kezdetektől a 19. századig - Polc.hu

50 5. A KOCSIHAJTÓ ÉS POSZEIDON (ZEUSZ). A GÖRÖG MÉRTÉK, LÉPTÉK…
az eszközök is a hatást szolgálják. Hajának és szakállának hullámai a tenger
hullámzását idézik. Arcának részletei, egyenes, határozott orra, érzéki szája,
nagy, nyitott szemgödrei, szemöldökívének éles kontúrja a hatalom és a szépség
biztonságáról tanúskodnak. A test izomzata részletesen kidolgozott, valóban
mintha élne, lélegezne, szinte tapinthatóan élethű.
A Poszeidón- (vagy talán Zeusz-) szobron minden mozgásban van, az előrelépő
lábra támaszkodó testen az előző mozdulat lendülete és a következő mozdulat
feszültsége érződik. A megemelkedő jobb lábfejtől (csak a lábujjakra támaszkodik)
az előrelendülő bal kézfejig minden a mozgás folytonosságáról szól, miközben
nyugalom, erő, magabiztosság árad a figura egészéből. A racionalizmus, racionalista
igény, ahogy a görög gondolkodók előbb a természetet, majd a társadalmat
értelmezni, magyarázni kezdték, és Hérodotosz történetírása hasonló
forrásból fakad, mint a korabeli építészet, szobrászat, festészet és vázafestészet.
Az attikai tragédia nagy klasszikusának, Szophoklésznek a művei a görög világot
ugyanúgy a maguk teljességében mutatják be, mint a plasztikus, vizuális alkotások.
A nagy egyéniségek és a közösség viszonyáról, a törvények sértetlenségéről,
az értékek védelméről, a városok javáról, az ellentmondások és a visszásságok
példaszerű megoldásáról, a szenvedélyekről és a bölcsességről, az ideákról és a
realitásról vallanak a szobrok, domborművek, színdarabok, a történetírás, a filozófia
és minden egyéb. Szabad emberek szabad közösségében a kultúra közös
– és szent – élmény. Ez van benne a Kocsihajtóban, a Poszeidónban.
Ahhoz a teljességhez, amely a két korai klasszikus szobrot, a Kocsihajtót ésa
Poszeidónt, majd a klasszikus görög szobrászat, Periklész Athénjának és zseniális
szobrászának, Pheidiasznak a műveit jellemzi, hasonló az európai képzőművészet
történetében még egyszer jön létre: néhány reneszánsz művésznél
(pl. Donatello, Michelangelo szobrai). Pheidiasz az athéni hatalom, a periklészi
demokrácia tetőpontján, Donatello Firenze csúcspontján dolgozik.
Meztelen ifjakat ábrázolnak az archaikus korra jellemző kurosz-szobrok is
(pl. Teneai Apollón). Az i. e. 6. századi birkózó és labdázó, derűs ifjak mozdulatainak
megörökítése közeledés ahhoz, amit klasszikus görög szobrászatnak nevezünk,
és teljes eltávolodás, különbözés az egyiptomi szobrok merevségétől.
A klasszikus fénykor, a politikai fellendülés és kulturális virágzás idején
Athén lakossága háromszázezer körüli, ennek körülbelül fele athéni polgár.
A polisz, a városállam férfipolgárokból, a családjaikból és szolgáikból álló független
közösség, melyet férfipolgárok – választott hivatalnokok – irányítanak.
A görög hétköznapi élet – a munka, a lakásbelső, az öltözködés és egyebek – dokumentumai
az i. e. 6–5. századból megmaradt vörös és fekete alakos vázák képei
(pl. az athéni Kleophradész-festő, Kadmosz-festő, Pán-festő, a vulci Euphilétosz-festő
vázaképei).
Az athéni archaikus Akropolisz (Fellegvár), a mükénéi korból fontos központ
(talán a legendás Thészeusz, az attikai hős, a krétai Minótaurosz, a félig bika, félig
ember szörny legyőzője is ott lakott) i. e. 480-ban megsemmisült, amikor Xerxész
perzsa csapatai elfoglalták Athént. A görög hajóhad szalamiszi győzelme,