Hídszerepek - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

98 Villányi Rózsa
Úgy terveztem meg a feladatokat, hogy mindegyikhez könyv is
kapcsolható legyen. Ha kezdeti, ha elemi formában is, de rögzüljön:
a könyvek segítségével jutunk ismeretekhez.
A második feladat megkezdése elõtt bátorításként felolvastam a
következõ négysoros cigány népköltést:
Szél fúj…
Szél fúj a hegy oldaláról,
Messzi elfújt jó anyámtól –
Olyan messzi, olyan távol,
Mint a föld az égboltjától.
(Ford. Szegõ László) 20
Elõször semmit nem árultam el a versrõl. Szerencsére, mindenkinek
tetszett, mert rövid ugyan, de megérezték, mekkora nagy bánat van
benne. Ilyen egyszerû volt a feladat is, a kapott szavakból mindenki
egy saját képet alkothatott. Nincs rossz megoldás. Ezt hívják az alkotás
szabadságának. S figyeljék csak, eredeti nyelven is milyen szép ez
a vers! Ekkor tudták meg, hogy cigány népköltészetrõl van szó. Az
arcokra kiült büszkeség szemmel látható volt.
Phurdel balval
Phurdel balval playinatar,
Dur phurdas ma mura datar –
Kede dur phurdas ma latar,
Sar o cheri la phuvatar.
A harmadik feladatnál megint a nagyobbak segítettek a szüleiknek a
kézikönyvek használatában. A kisebbek hallótávolságon kívül készítették
rajzaikat. Szorongásnak, szégyenkezésnek nyoma sem volt
már. Nagy örömömre mindegyik családnak járhatott a plusz pont,
mert ismerték gyermekeik vágyait, kívánságait, még akkor is, ha
azok nem tükrözték a realitásokat, hiszen némelyik pl. lovat, sõt
oroszlánt szeretett volna háziállatként.
A negyedik, nyelvtörõs feladatnál kicsik és nagyok egyaránt dõltek
a kacagástól. Egymást s a másik családokat is biztatták, de a próbálkozások
alatt udvarias csendben várakoztak. A mese befejezése
roma családoknál az anyuka szájából hangzott el, a négy gyerekes
magyar családnál a legidõsebb kislány mondta el a történet végét,
20
Szegõ (szerk.) 1980, 46–47.