Hídszerepek - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

266 Harmat József
tõen Pécs középiskoláiban és fõiskoláin lassan természetessé válik a
cigány fiatalok jelenléte.
„Hogyan látja a mánfai kollégium jövõjét” – kérdeztem Lankó
Józsefet.
„Nem látom biztosra a jövõjét. Ez egy kaland változatlanul, amibe
bele is lehet fulladni. De lehet kijönni is belõle, biztos. Az pedig mindig
jár kockázatokkal, hogy jó és rossz dolgok kipróbálásra kerülnek
– és néha vakvágányokon is elindul az intézmény esetleg, aztán
vissza, és keres tovább. De minden intézményünk ilyen tulajdonképpen.
Olyan utakat próbálgatunk a pedagógiában, a nevelés, a személyiségfejlõdés,
a kultúrák határán való átjárkálás területén, amelyeknek
nincs elfogadott helye még a magyar oktatási rendszerben,
és nincs támogatottsága.”
Úgy gondolom, hogy a Collegium Martineum – elõzményeivel
együtt – egy olyan példa nélkül álló kezdeményezés, amelyet feltétlenül
érdemes megismerni, odafigyelni rá, tapasztalataiból tanulni,
s amely mindenképpen követendõ lehet a cigányság felemelkedése
és elõbbre jutása érdekében folytatandó minden további kezdeményezés
számára.
Az igazi eredmény valószínûleg csak jóval késõbb, esetleg generációk
múlva lesz érzékelhetõ. Lankó József, az alsószentmártoni plébános
szerényebben fogalmaz: „Ha csak egy ember életét is mozdította
ez a kollégium, már megérte.”
INTERJÚK A COLLEGIUM MARTINEUM
VOLT DIÁKJAIVAL 95
Kalányos Krisztina (Okorvölgy), a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem
fizikatanár szakos hallgatója
„Egy kis faluban éltünk, Okorvölgyön. Ez egy százhúsz fõs település,
eléggé elöregedett falu. Nagyon szegények voltunk. Nem a faluhoz,
hanem a városhoz képest. Maga a falu szegény. Édesapám bányász
volt, az uránbányában dolgozott húsz évig, aztán megszûnt a
95
A 2005-ben készült interjúkat tartalmazó hangkazetták saját tulajdonomban vannak.