Hídszerepek - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

Van kiút… 127
nap, míg a szívem alatt hordtam. Hála a jó Istennek, egészségesen
jött a világra. Több gyermekem sajnos, nem született. A férjem szülei
– lehet, hogy közhelynek hangzik – mivel én cigány származású
vagyok, soha nem fogadtak el. Igyekeztek nem érzékeltetni ezt velem,
de az ilyet az ember megérzi. Hiába tanultam, hiába neveltem
példásan az unokájukat. Ha nem, hát nem! A férjemmel és a kislányommal
albérletben laktunk. Féléves volt a kislányom, amikor a
férjemnek be kellett vonulnia a kötelezõ katonai szolgálatra. Így
egyedül maradtunk, ezért leköltöztem a szüleimhez, és dolgozni
kezdtem újra. A kislányomra addig a szüleim vigyáztak. Elhatároztam,
hogy leérettségizem, amiben a szüleim is támogattak. Míg a
férjem a katonai szolgálatot teljesítette, én tanultam és dolgoztam.
Mire leszerelt, kaptunk a vállalattól egy 54 m 2 -es komfortos lakást.
Én akkor már az érettségi elõtt álltam. Visszaköltöztünk Budapestre,
a kislányom meg oda járt a vállalat óvodájába. Sajnos, a honvédségnél
a férjem igencsak rákapott az italra. Miután munkába állt,
nagyon sokszor részegen jött (vagy egyáltalán nem is jött) haza. Ezt
persze szégyelltem elmondani a szüleimnek, de ahogy lenni szokott,
azért egy idõ után kiderült. Lassan, sajnos, elhidegültünk egymástól,
bár õ többször megígérte, hogy többet nem iszik, de gyenge volt.
Úgy döntöttünk, hogy elmegy tõlünk (visszaköltözött a szüleihez),
amit én nagyon rosszul éltem meg. A kislányom volt ennek a helyzetnek
az igazi vesztese. Én meg védtelennek és kiszolgáltatottnak
éreztem magam, csak a családomnak köszönhetem, hogy átvészeltem
ezt a nehéz idõszakot. Idõközben munkahelyet váltottam, s a
Budapesti Közlekedési Vállalathoz kerültem titkárnõnek. Nagyon
jól éreztem magam ezen a munkahelyen is, és sokat tanultam. Társat
is találtam, akivel 20 évig éltünk együtt. Érdekes, hogy ugyancsak
20 évig dolgoztam a XIII. kerületben is, kezdetben titkárnõként,
majd miután sikeresen befejeztem a Gyógypedagógiai Tanárképzõ
Fõiskola általános szociális munkás szakát – etnikai referensként.
Nagyon sok nehéz sorsú cigány családdal találkoztam itt, illetve õk
kerestek meg a különféle problémáikkal. Szinte mindennapos vendég
voltam a Szabolcs utcában, ahol a közhiedelemmel ellentétben
nekem soha semmi bántódásom nem esett. Úgy éreztem, hogy a
maguk módján nagyon is büszkék arra, hogy én – tanult cigányként
– segítem õket. Túlzás nélkül állíthatom, hogy egészen más belülrõl