Hídszerepek - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

A Collegium Martineum tíz éve 297
nulni, ha visszamentem volna Tolna-Mözsre, nem lett volna esélyem.
Ez egy nagyon kivételes dolog, ami velem és Zolival történt,
hogy hasonló képzettségi szinttel és hasonló háttérrel rendelkezünk.
Persze, nem az a legfontosabb, hogy milyen származású a
másik, hanem hogy megértsék egymást. Ez az én elõítéletem, számomra
fontos az, hogy a párom cigány legyen. Igen, ez részemrõl
egy belsõ elõítélet.
A Collegium Martineum sokat tesz azért, hogy följebb jussanak az
emberek, a Romaversitas pedig, hogy meg tudjanak maradni az
egyetemen, de ha nincs ilyen közösség az ember mögött, nem tudom,
hogy bárki is, egy diák hogyan tudja ezeket feldolgozni. Valószínûleg
visszaesik. Mondhatjuk, hogy a romáknak milyen jó, hogy
tanulhatnak, meg milyen jó, hogy én tanulhattam, de ugyanakkor
ezáltal elszakadtam a közösségemtõl, a családomtól is valamilyen
szinten, és mégse fogad be a társadalom. Tehát én úgy érzem, hogy
a kettõ között állunk, hogy egyikhez sem tartozunk, fõleg mi, az
egyetemisták, értelmiségi romák.
Mégis azt mondhatom, egyike vagyok annak a néhány szerencsésnek,
akik abban a kiváltságban részesültek, hogy tanulhattak.
Nekem könnyû volt, ott volt az Amrita, a Collegium Martineum, a
Romaversitas, a Kurt Lewin Alapítvány, akiktõl nagyon sok segítséget
kaptam. Lehet, hogy elértem volna, hogy egyetemre kerülök
és diplomát szerzek akkor is, ha nem kerülök be egy ilyen társaságba,
de sokkal kisebb lett volna az esélyem, és sokkal nehezebb lett
volna.
Utóirat:
Az államvizsgám jól sikerült, jeles lett a diplomám, illetve kitüntetésben
részesítettek tanulmányi eredményeim miatt… A tanáraim
azt szerették volna, ha Pesten maradok, ajánlottak fel állást több
helyrõl is Pesten, de én a vidéki életet választottam, így meg kell alkudnom
azzal, ami van.
A szüleimnek külön gratuláltak a tanáraim, ami számomra és
anyám számára is meglepetés volt, elsírtam magam… Az évek alatt
végig éreztem, hogy kedvelnek és támogatnak, ezért én is sokat tanultam,
és amennyit tudtam, kihoztam magamból.”
(Részlet Boros Julianna 2005. október 4-i levelébõl)