Hídszerepek - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

162 Palya Bea
Ha rosszat álmodtam, berakom a szokásos reggeli táncolós zenémet
(Cassandra Wilson, Femi Kuti…), pár mozdulat, és már ott az
energia. Akár gyerekeknek is lehetne tanítani olyan szófordulatokat,
ötleteket, amelyekkel a rosszkedv jóra fordítható. Egy barátnõm
például a kisfiával rendszeresen a kiflicsücsök szó mágikus derûtartalmával
derített mosolyt.
S mindez nem függ az anyagi helyzettõl. Annyi helyen járok a világban,
én magam is szegény családból jövök. Láttam nagyon szegény
embereket, marokkói berber családokat vagy a moldvai falvakat:
szegénység, a gyereknek nincs cipõje, de a tenger frissen fogott
halait vagy a frissen fõtt puliszkát azonnal elénk rakják, a rövid látogatás
után háromszor áldanak meg, de még a hozzátartozóinkat is
(„az Isten segélje magikat s még az édesanyját, édesapját, testvéreit
is…”). Ha a jó megteremtõdik, eltûnnek a nyelvi határok is: akárhányszor
visszaidézem azt a berber családot, valahogy úgy jön elõ,
hogy társalgunk, nevetünk, a gyerekekkel viccelõdünk, pedig hát az
arabom nem túl jó még…
Igen, talán azt felejtjük el, hogy a jót is teremteni kell. Szavakkal,
gesztusokkal. A béke sajnos nem alapállapot, de tenni érte minden
percben lehet. És elõször egyénileg.
Megtanulni egyedül lenni, egyedül jól lenni, ez is egy kulcs az
esélyegyenlõséghez, hiszen az is egy fontos kérdés, ki hogyan ismeri
fel, felismeri-e a saját esélyeit, kiben hogyan tudatosul, mi a saját feladata.
Csak ezután jön az, hogy ezt mások hogyan ismerik el.
Most megálltam egy pillanatra az írásban, s látom: esélyegyenlõség
kapcsán mirõl is beszélek. Önismeret, humor, jókedvtechnikák,
egyedüllét.
Mert hogy az esélyek – mondjuk ki – sosem egyenlõk. Jól emlékszem
fiatal egyetemista éveimbõl, amikor a pesti zenésztársaim
annyiért kaptak cipõt szülinapra, mint az én egyhavi keresetem,
amit az óvodások, fogyatékos gyerekek tanításával szereztem. Meg
arra is jól emlékszem, hogy az Apáczai Gimnáziumban az összes értelmiségi
csemete osztálytársam már 14 évesen két nyelvet beszélt,
mikor én falusi kislányként odakerültem. Hogy sok fiatal zenésztársamat
a szülei a legkisebb zeneiskolai koncerten is áhítattal figyelték,
az enyémek meg tíz év zenélés után jöttek el elõször. Meg hogy
az én kedvenc magyar orgonistám sorra nyerte a világversenyeket,