A vadgazdálkodás időszerű kérdései 2.

meghamisítja a képet: ugyanis, amennyiben egységes elvek szerint bíráltuk volna az agancsokat,
az évenkénti ingadozás kisebb mértékû lenne.
Az erdei (kedvezõtlen) élõhelyen élõ állományok minõségének jelentõs mértékû javulását
az élõhelyen található (természetes) táplálékon élõ õztõl nem várhatjuk. Az erdei õz
agancsának tömege csak akkor javul, ha a vadnak, kiegészítõ etetéssel, megfelelõ táplálékot
adunk.
Az állomány hasznosítása
Évtizedek óta vitatott téma az alacsony hasznosítási arány. Ott, ahol a tavaszi állományhoz
viszonyítva évek óta, esetleg egy évtizede alacsony (10-15%-os) – vagy ellenkezõleg, túlzottan
magas (25% feletti) – a lelövés, és ennek ellenére növekszik a létszám, ott az állománybecslésben
kell keresni a hibát. A hasznosítás arányának optimális szintjét csak az képes
megállapítani, aki ismeri állományának, az állomány felnevelt szaporulatának nagyságát,
az állomány egészségi állapotát (halandóságot), az ivararányt, a korosztályok összetételét.
A hasznosítás mértékét, azon belül a bak–suta (gidával együtt) arányt befolyásolja a
cél, azaz az állomány növelése, csökkentése vagy szinten tartása. Több évtizedes megfigyeléseim
szerint, az állomány szinten tartásának célkitûzése mellett, az éves lelövési (hasznosítási)
arányt a tavaszi állomány 20-25%-a között kell tartani. Ezt a hasznosítási arányt – 0,28
és 0,78 között ingadozó felnevelt szaporulat és 6%-os mortalitás mellett – a tengelici vadászterületen
optimálisnak tartottam és tartom, helyességérõl több évtized alatt meggyõzõdtem
(2. és 3. táblázat).
(Példa egy 455 egyedbõl álló õzállomány éves lelövési tervére az állomány szinten tartása mellett)
2. táblázat: Éves lelövési terv Megjegyzés: a felnevelt szaporulat a tavaszi sutaállományra 0,7 gida/suta.
A túl alacsony és a túlságosan magas hasznosítás egyaránt „gyanús” lehet. Példaként kiemelem
az 1970-es évek végén tapasztalt, kirívóan magas hasznosítási arányokat (40-50%).
Ezekbõl az adatokból azt a következtetést vonom le, hogy akkoriban több õznek kellett élnie
a bevallottnál. Vajon hihetõ-e, hogy az állomány 40%-át meghaladó zsákmány mellett
maradt õz a területen? Hogy mégis maradt, azt a néhány évvel késõbbi zsákmányadatok bizonyítják!
Tehát az 1970-es évek végén több õz élt hazánkban, mint amennyit bevallottak.
17