A vadgazdálkodás időszerű kérdései 2.

II. MINÕSÉGI:
1. Élõhely
– talaj
– táplálé k
2. Idõjárás
– hó , hõmé rsé klet, napfé ny
3. Genetikai té nyezõk
4. Korosztály
III. HASZNOSÍ TÁS:
1. Hasznosítható mennyisé g
2. Ivararány
3. Korosztály
4. Minõsé g
5. Vesztesé gek
I. Mennyiség
Szolnok megyében 1950-ig nem ismerték az õzet. E vad ekkor jelent meg a megye északi
részén, a Mátrából lehúzódva az új élõhelyekre. Összesen 12 darabot számláltak
Abádszalókon és Jászkiséren. Az állomány létszáma alacsony szinten, de folyamatosan
emelkedett. Felvetõdik hát a kérdés a 70-es évek vadbõségérõl.
Szó esett már a becslési hibákról, a téli nagy õzcsapatokról. Nem volt több õz a megyében,
mint most.
Vadászatának itt nem volt tradíciója, s továbbra is hiányoztak hozzá a megfelelõ feltételek,
jármû, golyós puska stb. Az apróvadas vadászokat az õz nem is érdekelte különösebben.
A mennyiség, a létszám fõbb kérdései: az eltartóképesség. Ezzel kapcsolatban a következõket
emelném ki:
– az õz kártétele kevesebb, mint a mezei nyúlé;
– az 1981–90-es üzemterv 12 ezer darabot engedélyezett az eltartóképesség alapján;
– az 1997–2006-os II. üzemterv hasonló indokkal 25 ezer darabot irányoz elõ – vajon melyik
a kevésbé hibás? Az állománysûrûség jelenleg 8-30 ha/db (az átlag 20 ha/db). A Hortobágy
peremét leszámítva, az élõhely mindenütt hasonló.
1. Mibõl határozhatjuk meg az eltartóképességet?
Nem szarvasegységbõl és kalóriákból. Ahol az állomány átlagos, télen nem veszi fel a takarmányt
az etetõbõl, ott a létszám nem érte el a természetes vadeltartó képesség szintjét.
Az idei tél természeti katasztrófa volt. Az Alföldön gyakorlatilag nem létezett semmilyen
természetes vadeltartó képesség.
23