A vadgazdálkodás időszerű kérdései 2.

zakt vizsgálati adatokat az utóbbi tíz évben nem publikáltak. A feltételezhetõen igen magas
gidaveszteségek okainak a feltárása széles körû kutatást követel, szükségessége – ami
ha a negatív tényezõk hatásainak csökkentésével párosul – nem vitatható. Óriási jelentõsége
lehet a predációs veszteség ismeretének és csökkentésének. Ennek hatását jól
szemlélteti a róka- és kóborkutya-teríték alakulásának kapcsolata a felnevelt szaporulat
mennyiségével (r = 0,542).
– Az érmes % növekedése önmagában nem bizonyíték a minõség javulására, mert ha a lõhetõ
bakok egyre kisebb hányadát – azon belül pedig a jobbakat – lövik, akkor az érmes
% növekszik, de a helyzet nem javul.
– Az állományok szabályozását kellõképpen megalapozó döntésekhez helyben gyûjtött
(nem származtatott), megbízható adatokra van szükség.
– Mérni, gyûjteni és értékelni kellene a biológiai paramétereket (kondíció, testtömeg,
sárgatestszám stb.), ezek ugyanis sokkal megbízhatóbb indikátorai az állat és környezete
közti kapcsolat változásának, mint a sokszor semmitmondó és megbízhatatlan statisztikák.
(Legalább magunkat ne csapjuk be!)
– A változások irányát figyelembe véve – alkalmazkodva – kell az állományszabályozást
végrehajtani.
Hivatkozások:
CSÁNYI S.–SZIDNAI L. (1993.): Õzgazdálkodásunk helyzetének értékelése. Vadbiológia 4., Gödöllõ.
73–107.
FARAGÓ S. (1997): Élõhelyfejlesztés az apróvadgazdálkodásban. Mezõgazda Kiadó, Budapest.
118–122.
FARAGÓ S.–NAHLIK G. (1997): A nagyvadállomány szabályozása. Mezõgazda Kiadó, Budapest.
256–262.
PALOTÁS G.–VADÁSZ I.–GÁL B. (1993): Az õz Hajdú-Bihar megyei állományának struktúrája
és dinamikája. Vadbiológia 4., Gödöllõ. 62–72.
FÁCZÁNYI Ö. (szerk.): Millenniumi vadászati almanach 2001. 63–69.
43