A vadgazdálkodás időszerű kérdései 2.

Békés megye
A táblázat 1965-tõl mutatja az ivararányt országosan, méghozzá becslés és teríték alapján.
Ez azért érdekes, mert a becslésekkel megállapított ivararányt az elvárásoknak megfelelõen
lehet alakítani, míg a teríték ivararánya tényeken nyugszik. A táblázatból kitûnik, hogy
míg a becsült ivararány 1:1,2 körüli, addig a teríték ivararánya a gazdálkodást mutatja. Amikor
1975 körül általános volt a vélemény, mely szerint „az õz megeszi a fejünket”, másfélszer
annyi sutát hasznosítottunk, mint bakot, hogy megállítsuk az õz túlszaporodását – nem
sikerült. 1985-tõl pedig a gazdasági érdek úgy kívánta, hogy a bakokat jobban hasznosítsuk
– így ettõl kezdve kevesebb sutát lövünk, mint bakot. Talán ezzel is magyarázhatjuk a
folyamatos létszámnövekedést. Az 1:1,2 való ivararányt el kell fogadnunk!
Az ivararányt két szempontból tartom fontosnak: az egyik a termékenység, a másik a trófeakihozatal.
Az õz ivari élete sajátos, monogám jellegû, vagyis mindaddig kitart sutája mellett,
amíg borítani tudja. Csak azt követõen néz másik suta után. Az elsõ fordulóban azok a suták,
amelyek nem jutottak bakhoz, a második fordulóban (17 nap múlva) termékenyülnek. Tehát
a termékenységi viszonyok tekintetében az õzállomány sokkal tágabb ivararányt is elbírna.
Marad tehát a trófea-kihozatal: mert nem mindegy, hogy egy állományból mennyi trófeát
tudunk terítékre hozni.
Mintegy két évtizeden keresztül voltam vadászmestere az Orosházi Széchenyi Zsigmond
Vadásztársaságnak (15 000 ha, 600-800 db-ból álló õzállomány). Azon munkálkodtam, és
úgy irányítottam a szakmai munkát, hogy az irodalomban megjelölt 1:1-es ivararányt beállítsam.
Évek hosszú során át kétszer annyi, sõt volt olyan év, hogy közel háromszor annyi
sutát lõttünk, mint bakot – ennek ellenére az ivararányt 1:1,2-nél szûkebbre nem sikerült
beállítani. Mindezt olyan gazdálkodási ellenõrzés mellett merem állítani, hogy õzet (gidát,
sutát, bakot) csak a hivatásos vadász kíséretével lehetett lõni, és minden egyes elejtett õzet
én is szemrevételeztem. A becslést minden év márciusában magam végeztem.
2. A korosztályviszonyok
Jelenlegi gazdálkodási rendszerünkben azt tartjuk megfelelõnek, ha az állomány korszerkezete
a következõk szerint alakul: fiatal (1–3 év) 30-35%; középkorú (4–6 év) 40-45%; öreg
vagy idõs korú (6 év felett) 20-25%.
A korosztályokat másféleképpen ítéljük meg a nõivarnál, és másképpen a bakoknál. Az
ideálisnak tartott korösszetételt nagyon nehéz, illetve nem tudjuk megvalósítani, ugyanis az
õzön nincs biztos jele a kornak, és marad a régi selejtezési elv: a beteg, sérült, rossz kondíciójú
egyedek lelövése, valamint az állományapasztás. Megkülönböztetni csak a gidakorú
egyedeket lehet.
30