tartalom - Színház.net

világszínházzene nyári otthonává szerették volnatenni a skót fővárost. Ma minden mű-fajtés műnemet felvonultató, színes ésgazdag, az egész várost önnön képéreformáló fesztivál zajlik itt, a háttérbenhibátlanul dolgozó szervezőgárda irányításával.A program mindig egy hivatalosrészből és egy angolul fringe-neknevezett (a szó magyarul peremet, széltjelent) eseménysorozatból áll. Az éveksorán úgy alakult, hogy a hivatalosprogram mennyiségileg mindenképpen,minőségi szempontból pedig nagy valószínűséggeleltörpül az elképesztő méretűreduzzadt „fringe " mellett.Számunkra persze alig-alig különült el akettő. Kedvünk, lehetőségünk szerintválogattunk mind a hivatalos, mind aFringe-programból. (Az előbbi legalábbötven-hatvan, az utóbbi több száz eseménytkínált naponta.) A hivatalos programratermészetesen jó előre meghívják aszereplőket; több együttes hosszú időn átkészül arra az előadásra, amelyet itt mutatbe. Legtöbbjük igyekszik olyanprodukcióval előállni, amely -- tartalmában,stílusában, nemzeti karakterébenéppen c fesztivál rangjához igazodik, aztkívánja tovább emelni.A Fringe-re viszont nincsenek meghívottegyüttesek, produkciók. A Fringereaz jön, aki akar. Bármelyik csoport,művész kibérelhet egy színházat - arendező szervek még segítenek is azegyeztetésben s a technikai dolgok megszervezésében, és tetszőleges programotkínálhat, tetszőleges áron. És persze olyanszínvonalon, amilyen van neki - a Fringeprodukciókbannincs művészeti garancia.Mérce: a siker. S a kialakult gyakorlatszerint évről évre nem csupán a kitűnnivágyó amatőrök, tehetős magánzóktűnnek fel a Fringe-színházak színpadain,hanem megannyi jónevű színház ésszínész, rendező és csoport óhajt jelenlenni a rangosnak számító kavalkádon.A menedzserek, tehetségkutató producerek,sikerprodukcióra vadászó színháztulajdonosok,televíziósok persze szorgalmasanlátogatják a Fringeprogramokat;s a szereplők túlnyomórésze - az ismertek kivételével - végül isannak reményében zarándokol ide, hogyinnen, éppen innen röpíti őket szárnyra avilág-hír. Turné, televíziós fellépésvárhatja őket - ha tehetségük mellészerencséjük is akad. Szemük. előttpéldaként a néhány ismert csoport, anosztalgiázni, népszerűséget learatnivisszatért - s egykor éppen innen indult -együttes példája lebeg.Éppen ezért a propagandára senki se msajnálja a pénzt. Nem is teheti, hiszenelsősorban közönségre van szüksége;nincs gyorsabb és hatásosabb propagandaa teltháznál. Még mielőtt a napi negyvenötvenszínibírálatot tartalmazó helyi lapmegjelenik, mindenki tudja: hol esetttegnap szenzáció. A résztvevők tehát -amikor épp nincs előadásuk szorgalmasanróják az utcákat, és szórólapokatnyomnak a járókelők kezébe; be-besétálnakmás - „befutott " színházak zsúfoltelőcsarnokába; trükkökkel, új fogásokkaligyekeznek magukra terelni afigyelmet fellépni a sikerhez vezetőlépcső első fokára.Talán ez is közrejátszott abban, hogy azújságíró különösen a külföldi - szívesenlátott vendég volt mindenütt. Nemlehetett olyan nehéz jegyet szerezni, hogynekünk egyébként minden igazolvány,karton nélkül ne sikerült volnaegészen simán. S nemcsak az induló,publicitásra vágyó amatőr együttesekesetében (akiknek egyébként ugyan mifélepublicitást jelenthet egy magyar újság?),hanem a keresettek, híresek-nevesekesetében is. Mindenki természetesen vettetudomásul, hogy a kritikának,kritikusoknak dolga (s nem kegye avagyszeszélye) megnézni az adott elő-adást.Mindenhová bejutottunk tehát, amitmeg akartunk nézni. Egyetlen - de áthághatatlan- korlátnak az idő bizonyult; anaponta kiadott lepedőnyi terjedelmű,apróbetűs (és pontos!) programnak csak atöredékére jutottunk el; s mivel a Fringeprodukciókesetében néhány ki-vételtőleltekintve sem a névre, sem a címre nemhízhattuk magunkat, az ötlet-szerűválasztásokba sok silány, említés-re nemméltó előadás is becsúszott. Primitív,rossz műkedvelő szinten össze-tákoltfeminista propagandától kezdve demagógpolitizálásig sok minden.A hivatalos fesztivál egyik reprezentatíveseménye volt Sír David Lindsay háromrend szatírája című verses moralitásjátékánakbemutatója, a város egyiklegimpozánsabb épületében, hatalmasnézőtér előtt.A tizenhatodik században született műa skót nemzeti irodalom egyik büszkesége;s az előadás külön érdekessége,hogy - 1948 óta először -- eredeti nyelvenadták elő. Ez ugyan még a bennszülötteknekis okozott némi nehézségeta megértésben, de kétségtelenül fokoztaa nemzeti büszkeséget..A moralitásjátékban a kor- és stilushűképekben, a több mint másfél órásexpozícióban főleg a látványosságrakoncentráltak ' az alkotók; a több mintnégy évszázaddal ezelőtti nyíltság, szókimondásmára kétségtelen történeti értékkészelídült. A rendező Tom Flemingfőként a Skót Színházi Társaságbólválogatta a közreműködőket, akik láthatólendülettel, a közönség forrótetszésnyilv á nításaitól kísérve tettekeleget. bonyolult (énekes-táncos-prózai)fel-adatuknak..A hivatalos program másik középpontirésze egy Beckett-sorozat volt.Főképp Beckett rövidebb színpadi műveitadták elő: az Ohio Impromtut, aKatasztrófát, a Monológtöredéket, az Akkort,az Elejélől a végéig címűt, Az előadásokkalés vetítésekkel kibővített programsorozatlegtöbb produkcióját AlanSchneider rendezte, akit egyébként Londonban,egy újabb Beckett-rendezés köz- .ben ért a tragikus kimenetelű baleset. Aző nevéhez fűződik az összes Edinburghbanis bemutatott színházi elő-adás- az egyetlen Monológtöredék kivé-telével,amelynek rendezője is, előadója is az aDavid Warrilow, akinek a dara-botBeckett írta.Schneider rendezte a Filmet is, amelybenBuster Keaton, s a Godot-ra várvacímü műből ;készült filmet is, amelybenZero Mostel volt a főszereplő.A „Beckett-session " előadója a NewYork-i Harold Clurman Színház volt; s anem túl nagy létszámú, ám annál lelkesebb,visszatérő közönség „tiszta " , aszerző írott színpadi instrukcióit maradéktalanulérvényesítő Beckett-interpretációkatláthatott.A végletes kísérletek, megannyi avantgardetörekvés közepette békésen és nagysikerrel játszották John Murrel Sarah avagya lan g uszta sikolya című nálunk az elmúltévadban bemutatott két-személyesdarabot. Az előadást az a tény tette azedinburgh-i fesztivál első heténekszenzációjává, hogy rendezője GeorgesWilson volt; ő játszotta Pitou, a titkárszerepét is. míg Sarah Bernhardt-tDelphine Seyrig alakította. A két kiválószínész egyetlen lendülettel, mégis visszafogottan,érzelgősség nélkül játszottavégig a nagy drámai feszültségről itt semtanúskodó darabot; legalább a színészijátékon volt mit figyelni, az biztos .. .