tartalom - Színház.net

is alig érdemes a magyar drámák színrehozatalánaktörténelmében. Csakhogymi ünneplő ország vagyunk, nálunk azalkalom gyakorta mentség. Elképzelhető,hogy Szegeden, a jubileum évében látva adarabot, könnyebben napirend-re tértünkvolna a megrendelésre készült alkalmi műgyengeségei felett, mint itt és most, amagyar dráma ügyét látványosan felkarolóNemzeti Színház-ban, ahol a műnekönmagáért kell helyt-állnia.A szélmalom lakói százöt évvel ezelőttjátszódik, de - mint erre Páskándi külön isfigyelmeztet - nem történelmi dráma.Műfaji megjelölése szerint „sorsdráma -polgári személyekkel " . Az árvíz története -és ezt Páskándi nemcsak tudja, de közli is- filmre, regénybe, párbeszédes krónikábamég inkább belefér, mint drámába.Színpadra az események sorozatábankiteljesedő kollektív tragédiánaklegfeljebb egy jellemző epizódja alkalmas.Am az író ezt a lehetséges változatot iscsak fenntartásokkal vállalja, azzal, hogyaz események egyetlen kiragadott részletétsem kívánja az egész szimbólumakéntmegidéz-ni. Az alkotás folyamatárólszólva el-mondja, hogy először aszínhelyet szűkítette le, amikor egy egészváros helyett egy épületet világít be,azután a szereplők számát igyekezett„eljátszhatóra " csökkenteni, „négy fal közéterelve a hömpölyt".A négy fal, amely között a cselekményjátszódik, Kérész Pap Dániel molnár városszéli,dombra épült, sok helyiségesszélmalma. A jól megépített, majdnemvárszerű épület sok-sok éve otthon ésműhely; az árvíz közeledtekor azonbanmár menedék. A molnár közvetlen családtagjainkívül ide sodródnak, menekülnekmások is: a gazda eladó lányánakhuszárhadnagy vőlegénye, egy régen látottrokon házaspár, Kérész Pap lánya-korúmegejtett szeretője, csecsemőjével ésroskatag nagymamájával, a szépaszszonyfeleség egykor elutasított, azóta hőnszeretett lelkipásztora, egy művészielhivatottsággal rendelkező, giccseketgyártó vándorfestő, két érzékeny lelkű,jámbor örömlány ... A biztonságot adó éssugárzó polgári otthonból így válik aveszély óráira valóságos Noé bárkája.Csakhogy Kérész Pap Dániel bárkájanem vészeli át a vízözönt.A történet történelmi magját PáskándiGéza dr. Szabó László Szeged halála ésfeltámadása című monográfiájából merítette,ugyanonnan, ahonnan Jókai Mór azilovai malom históriáját. A malombazárkózó emberek tragikus halálát őrző,balladaszerű históriájában Páskándit nyilvánvalóannem a természeti katasztrófaáldozatainak szomorú sorsa ragadta meg,hanem a veszélyt lebecsülő, az épületnyújtotta védelmet túlbecsülő molnárdrámája. De a darab - mint említettük -nem ennek a malomnak a története, „deszegedi, Szeged környéki emberek, segyáltalán magyar emberek története, akikszáz évvel ezelőtt egy nagy katasztrófanövekvő árnyékában élték szorongóvégóráikat " .A bárka kapitánya, Kérész Pap Dánielsem a tragédia fenyegetéséből, sem akörülötte vajúdó világ válságából nemsokat ért. Helyzetéből következően a színpadonegy család - átvitt értelemben egynemzet -- terhét és felelősségét viseli avállán. De ahelyett, hogy szembe-nézne aveszéllyel, önmaga előtt is le-tagadja. Avíz közeledtekor bedeszkázott ablakoknem egyszerűen néhány sorstárs, hanemegy közösség tekintetének,tisztánlátásának állítanak gátat. AmikorPáskándi műve bevezetőjébenhangsúlyozza, hogy a kiragadott történelmimozzanatot nem kívánja az egész(tudniillik az egész szegedi árvíz)szimbólumakéntmegidézni,kimondatlanul is érzékelteti, amit azutánmaga a mű igazol: a molnár jellemében,sorsában tágabban értelmezett, jelképnekis felfog-ható mai nemzeti tartalmat. Ez adarab, mint az író jelzi, nem emlékmű,mert túl az emlékezésen, ma is számot tartnémi időszerűségre, mert „saját árvizeitörténetének indulata is ott kavarog amélyén " . Az ilovai malom éppen úgy azország, mint az a másik - Illyésé, a Séden.Csakhogy a paraboladrámák struktúrájakét szinten is megméretik. Ha elfogadom,amit Páskándi állít, hogy „a parabolaszimbólumsztoriban elmesélve " , akkornyilvánvaló, hogy nem elég, ha aszimbólum érthető, erőteljes, a sztorinakis meg kell felelnie a benne hordozottgondolatnak. A jelképes mondanivalóakkor sem adhat felmentést a közvetlenülmegjelenített drámai világ igazságánakhitele alól, ha a létmodell parabolakéntvalóban „elhullajtja " a részleteket, ahogyPáskándi tartja. Az eset-legességektőlmegfosztott modellben még pontosabbankell illeszkedni az alkotóelemeknek, mégteherbíróbbnak kell lennie az alapnak,amire azután a mű világa, költészete,filozófiája épül.A molnár és a többiekAz expozícióban minden világos: KérészPap Dániel, aki 1848-ban még túl-ságosanfiatal volt a cselekvéshez, a szabadságotnélkülöző, öröklött világrend-ben avagyonban, a gyűjtésben találja meg életeértelmét, személyes biztonságát ésszabadságát. Ezt gyarapítja, ami-kor egyreújabb malmokat vásárol, és ezt védelmezi,amikor makacsul kiutasítja a házábabetörni készülő „zavaros és hisztériás "világot. Jó ideig a Tisza egyre emelkedőárja sem ingatja meg ön-bizalmát, gőgjét.A világban lehet világvége, de az őmalmában - várában - nem lesz. Amenekülőket befogadja, de a veszélyt, avalóságot kirekeszti. (Sőt, azt sem tűri,hogy mások kitekintsenek a bedeszkázottablakok résein át a víz-mosta gátra,tudatára ébredjenek a veszélynek.)Kérész Pap Dániel nemcsak a zsindelyesmalom zsákokkal erődített épületét, decsaládi otthonának békéjét ismegingathatatlannak érzi. Pedig amikor afüggöny felmegy, már mindkettő öszszeomlássalfenyeget; a tragédia -- sem atermészeti, sem a családi - nem tartóztathatófel a küszöbön.A molnár boldog kis családjának mindentagja másként boldogtalan. A legelkeseredettebbhármuk közül Erzsébet, eza még mindig szép, energiát sugárzó,kielégítetlen polgárasszony, aki hajdanszínesebb, tartalmasabb városi életét ésvilágát hagyta ott a házasság biztonságáért,de az évtizedek alatt belefáradt ahétköznapokba, a robotba, a szerelemnélküli szürke házasságba és a heves vérű,akarnok férj mellett elszenvedettmegaláztatásokba is. Amikor egy névtelenjóakarója elárulja Erzsébetnek, hogyférjének fattyú-fia született egy tányérmosogatócselédlánytól, úgy érzi, betelta pohár. A természeti katasztrófa csakkatalizátora a feltartóztathatatlan bomlásifolyamatnak, a kapcsolatok enyészetének,a régóta érlelődött családi leszámolásnak.A megalázott, szerelem-re vágyó asszonytestestül-lelkestül fel-ajánlkozik azegyetlen férfinak, aki érzékeitfelébresztette. Ez a férfi azonban akatolikus egyház felszentelt papja, reverendátvisel. S bár esztendőkkel korábbanhajlandó lett volna azt az aszszonykedvéért levetni is, az akkor el-szenvedett,megalázó visszautasítás és a reá váróegyházi karrier reménye azóta lehűtöttékvagy legalábbis elásták a plébánosszenvedélyének parazsát.Apa és leánya - látszólag - minden