tartalom - Színház.net

sukba nagyjából éppen annyi, mint amindenkori évszám meghatározásába.Ez a mechanizmus jó ideig esztétikailagkifogástalanul működik, noha már az elsőszakaszban is merülhetnek fel bizonyosmeggondolások. Az úgynevezett ötvenesévekről szóló - egészen más típusú,megkínlódott, felelős és árnyaló - művésziábrázolásokkal kapcsolatban minduntalanelhangzik a bírálat: azért nemcsak„ilyenek " voltak ezek az esztendők, voltakszámottevő, sőt, meg-határozópozitívumok is, bizonyos alapokat akkorfektettek le stb. Ezek a bírálatok ittabszurdak lennének, hiszen itt nem realistaalkotásról van szó, amelytől elvárható avalóságbeli arányok megőrzése, ez egymás esztétikai mi-nőség, mondjuk a totálisderizióé, amely, ha toleráltatik, csakmindenestül tolerálódhat, legföljebb a jóízlés berzenkedhet egyes megoldásokellen, még akkor is, ha a Népszabadságkritikusa gúnyosan szól azokról a jövőbelinézőkről, akik-nek majd „összerándul aszemöldöke " : ki mibe lép bele a pártbabelépve stb. Más. Magam például többokból se tudok egyetérteni azzal, hogySztálin - pardon: Dzsugasvili - és Rákosineve mellett mindössze még két konkrétnév hangzik el, annyi lehetőség közülspeciel épp a Bacsó Péteré (és szakmájánálfogva semlegesebb zeneszerző társáé). Azatelier-humor- a kollégára vágott gúnyosfintor- a közönség nagy részéhez nem jutel; másfelől Bacsó vétke a Sztálin-kantátaszövegének megírásával pontosan olyanminőségű volt, mint az eredeti regény jónéhány szólószereplőjéé, köztük SzabadosGyörgyé, s ezért a megnevezés ebben aművészi megközelítésben nem kongruens;ha az adott esztétikumnak etikaikonzekvenciái is vannak, úgy Bacsó Pétersem lehet konkrétabb, mint a jancsói kórusbármelyik név és arculat nélküli tagja.Egészében azonban az 1956-ig terjedőkorszak szatírrevüje esztétikailag koherens,homogén és egyértelmű, művészilegpedig kitűnően szervezett és helyenkéntvalóban szellemes, noha valljuk be, nemállít maga elé igazán komoly akadályokat;meglehetősen kivérzett ellenfelet présellaposra. Különösebb új művészileg semtörténik, a megoldások ismerősek,elsősorban a Fényes szelekből, aholugyanezek a fiatalok ugyanígyösszekapaszkodva ugyanezt adták elő,csak „egyenesben", Gyurkó 1. - ha szabada rövidség kedvéért így neveznem aregény íróját - ironikusgyengédazonosulásának attitűdjébőlszemlélve. Igaz, akkor a rendező nemjelent meg a színen, a színfalak mögöttőrizte szemérmes-nosztalgikus inkognitóját,míg most szerepet kér magánakazon boldog fiatalok között, akik, a nézőtérenülő társaikkal együtt, eszerint márcsak a pamflet szintjén képesek átélni amúltat.Dc vajon valójában kínai fal mögöttágáló mechanikus bábuk az ötvenes évekkórustagjai, akik már csak fölényes kacagásrainspirálhatják 1956-ban tízévesvagy még meg se született utódaikat? Ittér el a maga Rhodusához az előadás, aholugrani kellene - mint ahogy Gyurkó 1.meg is tette ezt az ugrást. A regény-benábrázolt 1956 utáni valóság koránt-semoly kiélezett, drámai fordulatokbangazdag, mint a megelőző korszakoké, demegvannak a maga más minőségűproblémái. Azért is, mert az élők közöttott vannak még a túlélők is, az áldozatokcsakúgy, mint a gyávák, a lakájok, avégrehajtók, sőt, a kezdeményezők is;azért is, mert még működnek, országhatáronbelül és kívül, a hajdani konfliktusokatindukáló erők; s azért is, mertúj, nem vérre, de emberi sorsokra menő,gerincet porlasztó, idegeket őrlő, eszméketés eszményeket kikezdő konfliktusokbukkannak fel. Gyurkó 1. jól érzékelteti asorsok és problémák folyamatosságát ésegyidejű másmilyenségét; 1944-től 1973-ig (nála ekkor ér véget a cselekmény)ugyanannak a történetnek egyes fejezeteizajlanak le, s bármily különbözőek efejezetek, a történetnek se eleje, se vége,csak a mindenkor jogos írói önkényszabhatja meg kezdetét a hőseszmélésében s végét a hős halálában.Ez az a dialektika, amelynek visszaadásávalaz előadás végképp adós marad;eszközei sem az azonosság, sem a másmilyenségtükrözéséhez nem elégségesek.Ha 1956-ot elfogadjuk is olyan határnak,amelyen túl a jancsói ábrázolás jogosultlehet, az 1956 óta máig ívelő jelen ebből aszemszögből már sokkal nehezebbenférhető hozzá. Ehhez például meg kel-lenehatározni, min vagyunk túl, minnevethetünk ilyen totális jókedvvel, s vanefolyamatos jelenünkben egyáltalánolyasvalami, amit ugyanolyan minőségűnevetés illethet, mint a múltat.Nehezen dönthető el: zavarban van-e aSzerző, vagy nem kíván nyilatkozni. Akorszakhatárt mindenesetre elmossa;magát 1956-ot csak néhány, meglepőenhevenyészett koreográfiai közhely jelzi,s cselekménymozzanatként mindössze ahős harmadik letartóztatása emelkedik ki.De hasonlóképp elnagyolt az egész másodikrész, amely Gyurkó 1.-nél - aMagvető 1979-es kiadásában - mintegy aregény felet teszi ki, kapcsolódva amúlthoz, de megtetézve számos, merőbenúj valóságanyagból építkező epizóddal.Szerzőtől ezeket természetesen nemkérhetjük számon. Ha őt nem érdekelteezúttal se a regényben meghatározófontosságú Kincses Éva-szerelem - mert ahős ölében fickándozó arc nélküli leányzótermészetesen csak szándékosan durvajelzés -, se a rendkívül terjedelmes gyűrűieseményciklus, amelybe jelenünk számosalapvető problémája sűrűsödik, s amelyitt néhány nehezen követhető, lazautalásra korlátozódik - akkor fölöslegeshiányolni őket. Am mindezek helyébenem lép más, mindenekelőtt nem egyolyan koherens és megkomponált látomása második huszonegy évről (az utolsóelhangzó évszám 1977), amelymegindokolhatná, hogy voltaképp miértnem ér véget a játék 1956-tal. Ezt amásodik huszonegy évet a szerző nemvéleményezi, legföljebb az első részművészi eszközeinek sápadtabb,kapkodóbb megismétlésével.A regény gazdag motívumanyagábólmindössze két epizódot látunk viszont: az1968-as prágai eseményekre való utalást -amelyre a hős, a regény SzabadosGyörgyének kétségbeesett érvelésikísérleteivel ellentétben, csak pisztolyalóbálásával reagál - s Horgos Antalöngyilkosságba torkolló gyilkosságát,amely egy balos puccs veszélyét villantjafel. A szöveg mindkét esetben minimális,csakhogy ez, még meg nem emésztett,belülről fel nem dolgozott eseményekrőllévén szó, sokkal érzékenyebbhiányosság, mint az első részben; a koreográfia-- mint erre még visszatérünk -itt már nem pótolhatja az információt,tehát egyre formálisabb lesz. De ezentúlmenően: mindkét említett epizód olyanmozzanatokra utal, melyek valamitfenyegetnek - csakhogy e valami mibenlétérőlaz előadás nem tudósít. Vajonazért-e, mert e téren közmegegyezésttételez fel? Aligha; legalábbis Gyurkó 1.még pontosan tudta, hogy az 1956 előttikorszakot illetően egyértelműbb aközmegegyezés, mint a mai időszakszámos jelentős problémájának, konfliktusánakmegítélésében.Ilyen értelemben az előadás művészilegharmonikusabb első része mondanivalójátilletően nyitott kapukat dönget;