test01

csináljak. Dallamos hangok harsogása kíséri az Ő lépteit és
érezzük, miként töltetik ki, majd foszlik szét távolodóban egy
semmihez sem fogható hatalom ellenállhatatlanul sugárzó életereje.
Egyszer az. jutott eszembe, mi lenne, ha Ő felfedezne
engem, az alkalmi látogatót, de őszintén szólva nem nagyon
akartam tudni.
Miután Ő elvonult, mindenki fölkel és megy dolgára. Nem
fűznek megjegyzéseket az eseményhez, nem is gondolnak rá.
Úgy veszik tudomásul, mint életük egy hétköznapi mozzanatát.
Éppen ez a hatalmas, dc nehezen meghatározható különbség.
Ugyanolyan gépiesen viselkednek, mint amikor a forgalmas
kereszteződésben állunk meg a pirosnál, vagy fékezünk a
sín előtt, mikor közeledő vonatot jelez a fénysorompó; nem
érzünk felindulást és mégis néma tiszteletet ébreszt bennünk a
tovadübörgő vonatban megtestesült erő. Ez az esemény is
ugyanolyan személytelen.
Isten lenne? Isten Fia? Vagy az ő küldötte?
Három alkalommal "jártam" egy helyen, melynek leírására
nem találok szavakat. És megint csak ez a látomás, ez az eszme,
ez a „hely", vagy a létezésnek ez az állapota hordozza az
üzenetet, amelyet oly sokszor hallottunk a történelem folyamán.
Bizonyos vagyok benne, hogy a vallásaink által elképzelt
mennyei paradicsomhoz tartozhat. Ugyanakkor ez kell
hogy legyen a nirvána is, a Számadhi, minden idők misztikusainak
legmagasztosabb élménye. Valóban a létezés egyfajta
állapota, amelyet az emberek különböző módon értelmeztek.
Nekem ez a legtisztább béke, ugyanakkor a legcsodásabb
gyönyörűség helye vagy állapota. Mintha úsztam volna meleg,
puha felhőkben, ahol nincs fent és lent, nincs elkülönült
anyag. És nemcsak körülvesz a meleg, hanem bennünk van és
általunk. Maga a testet öltött Tökély, amely elbűvöli és leigázza
az érzékeket.
A felhőn, amelyben lebegünk, mindig más rajzolatokat leírva
söpörnek végig színjátszó fénysugarak. Pazar dolog megfürödni
pászmáikban. Rubinvörösen ragyog a fény. De lehet,
hogy több ez az általunk fénynek nevezett jelenségnél, mert