test01

vonal nyúlik előre. Gondoljuk azt. hogy a két vonal homlokunk
előtt harminc centiméterrel összeér. Képzeljünk ellenállást
vagy nyomást a két vonal találkozásához, mintha két fel­­ltöt
t villanydrótot vagy két mágneses pólust szorítanának
egymáshoz. Most az összekapcsolást toljuk távolabb kilencven
centiméterre, vagy karnyújtásnyira. A szög módosulásával
megváltozik a nyomás is. A tér-erők az összetartó vonalak között
összesűrűsödnek a nyomást erősíteni kell, hogy összeszoríthassa
a vonalakat. Ha sikerül; kilencven centiméterre kitűzni
a koncentrációs pontot, toljuk el 30 fokos szögben, úgy,
hogy másfél méterre legyen a fejünktől (Segítségünkre lehet,
ha előzőleg szögmérővel megrajzoljuk papíron a 30 fokos
szöget és alaposan megjegyezzük)
Ha megtanultuk hogyan kell magunktól nagyjából másfél
méternyire kitűzni a 30 fokos szöget, akkor toljuk derékszögben
(vagy L-alakban) fölfelé, a fejünk irányába, mindig párhuzamosan
testünk tengelyével. Toljuk minél messzebb, addig,
míg nem érzünk valamit. Föl fogjuk ismerni. Olyan, mintha
sistergő tüzes szikrák ritmikusan lüktető hulláma törne be harsogva
a koponyánkba, majd onnan végighömpölyögne a testünkön,
amely mozdulatlanná dermed a nyomán.
Amint megtanultuk az elvet, többé nem szükséges végigcsinálni
az egész programot. Csak rá kell gondolni lazítás közben
a rezgésre, és az nyomban elkezdődik. Kiépült a feltételes
reflex, vagy az idegpálya, amely újra és újra kiváltható, illetve
végigjárható. Ismétlem, ez nem olyan technika, amelyet elsőre
meg lehet tanulni, azonban minden próbálkozás növeli a
siker esélyét Minél gyakrabban kísérletezünk, annál biztosabb,
hogy eredményt érünk el. Ugyanakkor az egyszeri siker
nem jelenti azt, hogy tetszés szerint ismételhető. Még mindig
marad sok változó tényező, amelyeket izolálni és azonosítani
kell. A rezgés azonban elég sűrűn „bejön" ahhoz, hogy megérdemelje
a folyamatos tanulmányozást.