test01

a fésülve és rövidre vágva hordta sima sötét haját (A leirásból
ítélve levantei vagy egyiptomi lehetett, de semmi esetre
sem távol-keleti, mert azt észrevettem volna a szemén.)
Azt mondta, hogy rosszul csináltam valamit, de ez inkább
neveletlenség, mint bűn. Megkérdeztem, mi volt az ő pedig
azt felelte, hogy megmutatja. Azzal elindultunk és megkerültük
egy nagy épület sarkát aztán beléptünk egy tágas, kikövezett
udvarra. Megálltunk. Pontosan olyan volt, mintha háromdimenziós
színes filmet néznénk, amelyben életnagyságú alakok
szerepelnek.
Baloldalt parancsoló külsejű emberek álltak Jobboldalt apró,
sötét hajú kislány feküdt az udvaron, aki tizenkét-tizenhárom
évesnek tűnt. Megkötözték, vagy valamilyen más módon
kényszerítették mozdulatlanságra. Én egyszerre álltam ott a
jelenetben, és figyeltem az asszony mellől. A színpadi „Én"
minden mozdulatát és indulatát éreztem.
A tekintélyes emberek azt mondták a színen álló „Én" nek.
hogy valamilyen ártó cselekedetet kell végrehajtania a lányon.
Az az „Én" érezte, hogy ezt nem lenne szabad és a lány is
könyörgött neki. hogy ne tegye. „Én" hátat fordított a parancsalóknak,
hogy ne kelljen teljesítenie utasításaikat. A parancsolok
rendkívül közönyösen viselkedtek, főleg a lány könnyei
hagyták hidegen Őket. Kijelentették, hogy ha „Én" nem hajtja
végre a (rituális?) cselekményt, akkor hamarosan jönnek mások
és majd azok megcsinálják helyette. Hozzátették, hogy
jobb lenne, ha „Én" csinálná, mert ö kevésbé ártana a lánynak.
„Én" a színen húzódozna megfordult és engedelmeskedett a
parancsnak. Néhány pillanat múlva az asszony kivezetett az
udvarról és megint ott álltunk a fennsíkon. (Abban a pillanatban,
amikor hátat fordítottunk, elvesztettem a jelenet „Én"-jével
a kapcsolatot.)
- Most már érted? - kérdezte az asszony
Zavartan annyit mondtam, hogy nem, Ő pedig merően, bánatosan
nézett rám és elfordult. Nem tudván, mit tegyek, porhüvelyemre
gondoltam, elég hosszú idő után hazakeveredtem és