2 - Színház.net

megannyi szorongató és feloldó pillanataszüntelen továbblendíti a fantáziánkat. AThália színpadán ismert és becsesdokumentumokból valami új minőségszületett. Nem tudom, szerencsés-e ezt aminőséget Kazimir megfogalmazása szerint„népművelő színháznak " nevezni. A„népművelő" szándék nagyon is tisztaugyan, de a Bartókiánára vonatkoztatvavalamiképp azt sugallja, hogy ittdiavetítéssel és zenei illusztrációkkalszínezett TIT-előadást kap a néző „BartókBéla élete és művei" címmel, pedig éppenez az, amit nem kap. Tudatlanságomattudatosan ismerve, a színház tudoraivalhogyan is merhetnék műfaji kérdésekbenvitába szállni? Arra hivatkozhatom csupán,még ha a dramaturgia elméletében valójártasságnál ez az alap kevésbé szilárd is,hogy egy igazi drámát, egy ember s egymagatartás tragédiáját és késő diadalátéltem át sokad-magammal a Bartókiánaelőadásán.Másfelől persze elismerem, hogy ami aThália színpadán történt, az népműve-lés ajavából, s „nem középiskolás fokon".Meglehet, hogy színházban ez abszurdum,hogy ilyen vállalkozásra kudarc vár, deszerintem ez az este mégis nagyszerű.Bármilyen szinten, színvonalon szemléljükis a zenei népművelést (máshoz nem tudokhozzászólni), állati-dó, szorongató közösgond: mi legyen az ismeretanyag és„érzelemanyag " aránya.Thália Színház: Bartókiána, Harsányi Gábor (Kodály), Hámori Ildikó (Kodályné)A világszerte nagyra becsült magyar iskolaiének-zene tanításban ez az aránymindinkább eltolódik az ismeretanyagjavára, a gyermekek egy sor zeneelméletikérdésben járatosságra tesznek szert, mégha fogcsikorgatva is, sajnos anélkül, hogya zeneművészet, a muzsika élményemegérintené őket. De nem ismeretlen amásik véglet sem. Ugyancsak nemzetközielismerésnek örvendő ifjú-ságihangversenyeink egynémely orátoratudatlanságát gőgösen vállalva úgy próbáljaa zene érzelmi hatását a fiatalhallgatóságba szuggerálni, hogy közbensemmit nem mond, mert nem is tud azemóciók létrejöttének módjáról. Ez semThália Színház: Bartókiána. Harsányi Gábor: Kodály, Kozák András: Bartók (MTI fotó - Keleti Éva)vált ki kisebb ellenérzést, mint a fenti,technicista, elméletközpontú metódus.A zenei népművelést a lehető legtágabbanértelmezve, ez a kérdés a magyarzenekultúra kulcskérdése. Meglehet, hogyszínházi lapnak ehhez köze nincs. A témavitatása amúgy is jóformán mindenrendelkezésünkre álló fórumon szinteegyidőben indult meg, ami már önmagábanis jelzi fontosságát és időszerűségét. Haazonban a zenekultúra tömegbázisárólszóló, mind szélesebb körben gyűrűzővitához színházi produkció szól hozzá,felforrósítva a zenei nép-művelésszáraznak tetsző módszereit, élménnyéhevítve ismereteket, adatokat és tényeket,a magam részéről az ilyen vállalkozástcsakis köszönteni tudom, szívesenotthagyom a ruhatárban mindazonelőítéleteket, amelyek a színházba járásévtizedei során bennem kialakultak.Örömmel elfogadom a Bartók-képnek azta, teljességre természetesen igényt nemtartható, újrafogalmazását, amire éppen aszínház specifikus kifejezési köre képes.Természetesnek veszem, hogy a legteljesebbképet a színház Bartók Béláról,az emberről adja, s a leghaloványabbat azeneszerzőről, hiszen az emberről,harcairól, kudarcairól és győzelmeirőlrengeteg hiteles dokumentum közöttválogathatott Kristóf és Kazimir. Azeneszerző alkotó tevékenységéről szó-ló,Bartóktól származó dokumentum viszontnemcsak kevés, hanem egyben roppantszűkszavú. Az alkotás folyamatánakfelületes ábrázolását amúgy is túlságosansok muzsikusfilmben láthattuk már ahhoz,hogy a kottapapír fölött ábrándozó zsenilátványát a színpadon élvezni ne kívánjuk.Az emberről adott portré azonban tiszta,igaz és megrendí-