2 - Színház.net

Madách-Keresztury: Csák végnapjai (Nemzeti Színház). Rendező: Marton Endre. Sinkó László (János), Őze Lajos (Zách), Sinkovits Imre (Csák),Tyll Attila (Zsámbokréti), Raksányi Gellért (Drugeth) és Madaras József (Miklós)mondtak el, most elmondják egymás-nak. Adrámaírás és rendezés felejthetetlenperceinek lehetünk tanúi: Károly és CsákMáté vitája a magyar történelmi drámákegyik legszebb jelenete. Ami történelmibenne: a nacionalizmus ős-képlete sveszedelmességének megsejtetése egyfelől;másfelől a korlátlan egyeduralom ősképleteés veszedelmességének megsejtetése. Amiemberi ben-ne: egymás nagyságánakmegérzése s a reménytelen kísérlet egymásgondolat-rendszerébe való behatolásra.Ami virtuózan drámai, hogy a küzdelembenegyik sem győzi le a másikat, s vitájukat anézőnek kell folytatnia. Ami meghökkentőenmodern: a történelmi igazság(és mindenféle igazság) szüntelenrejtőzködése, s kétségbeesett erőfeszítésünka rejtőző igazság felkutatására.Olyan történelmi drámát láttunk tehát,amely adós maradt az ítélettel vagykétségben hagyja a nézőt a történelemmozgásirányát illetően? Tulajdonképpenolyant. Az írót nem aggasztotta túlságosan,hogy a nézőt - távozván a ruha-tárból -kétségek fogják gyötörni: I. Károlynakvagy Csák Máténak volt-e igaza? A nézőnem azért megy színházba,hogy ilyesmiről értesüljön. Sokkaltöbbről értesült: születése közben figyelhettemeg a történelmet. Keresztury ésMarton Endre művészete jelen idejűvé tetteszámára a múltat. Az a jó varázs-lat történtvele, hogy együtt aggódhatott,bizakodhatott az Omodékkal, a Csákokkal,a Záchokkal, a szegény kis Erzsébettel,Árpád véréből az utolsóval, a néppel és afőurakkal: istenem, mi lesz velünk? Milyenigazi színház ez. S vajon nem mond amának semmit? Igen komoly dolgokatmond, de nem „meg-szívlelendően", s nemis nehezen felfejthető jelképekbe burkolva.Olyan egy-szerűen mondja, hogy csakkésőbb jutott eszünkbe: Záchéknak és atöbbiek-nek választaniuk kellett a virágszálErzsébetben megtestesülő - s valami misztikusközösséget jelentő - Árpád-illúzió ésaz új eszmékkel fellépő, kemény és okosKárolyban megtestesülő történelmi realitásközött. Hogy módosult és mélyebbértelemben ez a kérdés ma is eleven: se aparabola, se az aktualizálás „gyanújába " nekeverje a művet. Ami a történelembenegyszer igaz és érvényes volt: hasonlótörténelmi szituációban - mindenmesterkedés nélkül - önmagátólaktualizálódik.Éppen, mert a dráma két pólusát, Károlytés Csák Mátét igen határozottjelentéstartalom veszi körül: az egyiket atörténelmi realitás, a másikat a félmisztikusillúziók, melyek elfoszlásukbanis megérintik a szívet - bizonytalanná válika köztük ingadozó megítélése. ZáchFeliciánt csak a romantika terminológiájávallehet árulónak nevezni, mertaz illúzióktól a történelmi realitáshozpártolt, Irgalmatlan sorsát - melyfeleslegesen nagy helyet foglal el a műben- nem szívesen fogadjuk cl az árulótmegillető büntetésnek. S mint mindendramaturgiai-szemléleti hibának, ennek isvannak következményei. A Károly figurájátmegformáló Avar István az uralkodásmesterségére jól felkészült, fölényesifjúnak az országlás gondjaitól megedzett,bölcs és emberséges királlyá válását igenfinom művészi eszközökkel - szinte csakhanggal, mozgással, megkomolyodóarcával - rajzolja meg. Utolsó mondatainakigazságát - a megbékélésről,megbocsátásról, felemelkedésről - mégis,véres árnyék homályosítja cl. Röviddel eszép szózat elhangzása előtt feleslegesrészletezéssel értesülünk a Zách-nemzetségförtelmes kiirtásáról, s a meghatóan szépenjátszó Moór Mariann