Börzsönyi Helikon - 2012 március

SZÛK BALÁZS
ORGONÁS MÁRIA
(Ballada Arany Jánoshoz)
Megölte magát egy ifjú nõ,
Égi gyémántok már nem izzanak.
Évekig ott élet, fû se nõ:
Siratják otthon régi-szép szavak.
Tanított s szolga volt. Lapulni
Megtanult, és reszketett esténként.
Szegény föld küldte boldogulni,
Álmok leplében járt õ árvaként.
„No csak sírj és sirasd még magad!”—
Átkozta szélcsap, sóvár „vezére”:
Kezéhez ifjú mell nem ragadt,
S hogy e bús hölgy nem lakása éke.
„El, el!”—igen kemény szó, épen
Zengte hûségesküs jó égi kar.
„Ne lehessen már semmi képen,
Ilyen ribanc köztünk még mit akar?”
„És nem kell Zephir, égi szózat!”—
Bájolt diákok förtelem-hada
Kiáltotta, s ím az iskolát
Elöntötte a Rút Harag maga.
„Most bukj el, térdre rogyj elõttem,
Hadd lássam jól, igaz-e a hûség!?”—
Bánt el véle kétéves vétke
A kút-szerelem, e tûz-merészség.
Halált talált por-honon, konok
Szép ifjú nõ, Orgonás Mária,
S vele méhében dalos titok,
Zsenge hajtás: árva Dávid fia.
A sír gazos, a búcsú örök.
Odaomlik, roppan összetörve.
Szülõje lábánál még hörög,
És kapaszkodnék az anyaölbe.
„Bebocsátanak-e, méltó-e
Ajtó nékem? Ez lesz menedékem?
Erények forró kemencéje;
Koronám, koszorúm, arany ékem?”
20