Börzsönyi Helikon - 2012 március

Nemrég egy vidéki újságból olvastam, hogy a szintén viharsarki Dévaványán is volt ilyen képzõdmény.
Írtam is a helybeli könyvtárosoknak, hogy ha tehetnék, írjanak errõl nekem néhány sort, de nem válaszoltak.
A Vésztõ története címû könyvet Szabó Ferenc szerkesztette. A szerkesztésben Leiner Gyula mûködött
közre. Kiadója a Nagyközségi Tanács volt 1982-ben. Az én kezembe a második kiadás került valahonnét.
Ennek a kötetnek a G.Vass István által írt fejezetében olvasható részlet foglalkozik röviden a Vésztõi
Köztársasággal.
Az ország nyugati felében még nem ért véget a háború. Budapestért zajlik az öldöklõ harc, amikor az
elfoglalt területeken már megszervezik az ideiglenes közigazgatást. Ennek Vésztõn Rábai Imre áll az élén,
aki az 1920-as évek táján külföldi, baloldali mozgalmakban is szerzett tapasztalatokat. Erõszakos fellépése
miatt a kommunista párttól sokan inkább a szociáldemokratákhoz álltak át. Nyolc tagú polgárõrséget
szervezett, a község korlátlan irányítója volt 1944 októbere és 1945 februárja között. Kiterjesztette a
községi bíráskodás jogkörét. Korlátozta az idegenek községbe való belépését és áthaladását. Több személyt
letartóztatott.
Szobek András, a háború után megyei fõispán mondta el a szerzõnek, hogy amikor 1944 decemberében
a községbe akart bejutni, fegyveres õr állította meg a határban. A igazolványát nem fogadta el. Csak a
Vésztõi Köztársaság, Rábai elvtárs engedélyével lehet bemenni-mondta az õr. Szobek András mégis bejutott
Rábaihoz, aki õt letartóztatással fenyegette.
A kiskirályság vége mégis az lett, ami a nagyobb diktátorok esetében is elõbb-utóbb el szokott következni.
1945. tavaszán a megyei vezetés lépett fel Rábai ellen. Néhány hétre a Szeghalomhoz tartozó Halaspusztára
internálták. Késõbb formailag még a Nemzeti Bizottság elnöke volt, de még abban az évben végleg el
kellett hagynia a politika színterét.
Vésztõ nagyközség újabban a városi rangot viseli. Lakói Nagyváradra is útlevél nélkül, egyelõre még
személyi igazolvánnyal látogathatnak át, zavartalanul. A régi idõk emlékezete elhalványul, s hogy mégis
fennmaradjon, arra való az írott szó.
65