Börzsönyi Helikon - 2012 március

PETROZSÉNYI NAGY PÁL
Egy tiszta lelkû ember 9.
A VÉG KEZDETE
A jelek szerint a szabónõ nagyon megharagudhatott a vejére, mert többé egyszer sem látogatott a
paplakba. Annál gyakrabban rándult haza a tiszteletes asszony.
– Elég! – unta el a szüntelen ingázást végül is a tiszteletes. – A pohár betelt, határozz: hozzám vagy a
mamádhoz akarsz tartozni?
– Miért, két helyre nem lehet?
– Csak ha a kettõ nem zárja ki egymást. Lehetetlen két úrnak egyszerre szolgálni, mert vagy az egyiket
gyûlöljük, a másikat szeretjük, vagy az egyikhez ragaszkodunk, a másikat viszont megvetjük.
– Ki akar itt szolgálni? – berzenkedett a fiatalasszony. – Elvégre demokráciában élünk, ha nem tévedek.
– Ne értsd szó szerint! Az úr csupán szimbólum. Tegyük fel, hogy szereted a húst is, tortát is. Legyen!
Csakhogy sajnos cukros vagy.
– Én? Még csak az kéne!
– Ez csak egy példa, könyörgöm. Szóval diabetikus vagy, és ez már baj, kizáró körülmény, tehát: a tortáról le
kell mondanod. Én nem kérem, tagadd meg az anyádat, de ettõl még hallgathatsz az uradra.
– Férjedre.
– Férjedre. Csökkenthetnéd a többórás telefonálgatásokat, továbbá nem kellene minden perpatvar után
Kecskemétre rohannod, hogy aztán még zabosabban jöjj vissza, mint ahogy elmentél. Ráadásul mindkettõ
pénzbe kerül, sok pénzbe, holott ilyen szempontból állunk a legrosszabbul per pillanat – igyekezett a János
Margit lelkére beszélni.
Általában sikerrel, mert a kis tanítónõ magába is szállt mindaddig, amíg nem találkozott ismét az anyjával.
– Nem bírom, domnu Szandu, mit tegyek? Adj, kérlek, tanácsot, mert belehalok a bánatba! Hát nem
abszurdum! Ahelyett, hogy az egyház és a hívõk ügyes-bajos gondjaival törõdnék, egyfolytában a
magánügyeimmel veszõdöm – tárta ki a szívét János õszintén.
– Én a helyedben udvarolnék egy kicsit annak a tökfej lányomnak. Mivel bõvérû nõ, plusz irtó hiú is,
néhány bókkal, virággal biztosan levennéd a lábáról.
A lelkipásztor mit tehetett egyebet, megfogadta a tanácsot, és elkezdett veszettül kurizálni Anna asszonynak.
A szabónõ eleinte gyanakvóan figyelte, miben mesterkedik Madaras, aztán fokról fokra engedett,
pontosabban lángra gyúlt, mint a kiszáradt mezõ a nap tüzétõl. A férfi megijedt: kis szikrára számított, de
ez már tûz a javából.
– Úgy látom, kezditek megszeretni egymást a mamával – örvendezett eleinte a tanítónõ, késõbb egyre
kevésbé, ki is fakadt egy szép napon. – Álljon meg a menet, lelkecském! Nálad a benzin nincs pénzben?
Mellesleg a mama sem olyan öreg még, hogy ne másszon rád, ha ingerled.
– Gratulálok a legújabb stílusodhoz! – hökkent meg a tiszteletes. – Ki csiszolt rajta ilyen szépen ezúttal: Alíz
barátnõd, vagy valamelyik akció-, illetve krímihõs a tévébõl?
– Hamuka. Hagyd békén az anyámat, no meg Olgát, akivel olyan buzgón levelezel, különben én is e-
mailezni fogok Aczó Lacival!
– Semmi kifogásom – egyezett bele gyorsan, még mielõtt a felesége meggondolná magát. – De akkor te se
lebzselj otthon örökkétig. A te otthonod itt van, férjed, gyerekeid mind itt vannak, a többi mellékes, úgy
ahogy számtalanszor kifejtettem. Így hát a névnapjára sem megyünk holnapután?
– Jé, errõl meg is feledkeztem! Erre utoljára még elmegyünk, utána slussz, vége a hetyegésnek!
30