Börzsönyi Helikon - 2012 március

mondani: elfordította arcát elõlem az Úristen. De miért Atyám, miért? Ez volna a harmadik kérdésem.
Vagy második? Milyen meleg van ebben a szobában! – gombolta ki az ingét kábultan. Kérlek, ne érts
félre! Én nem lázadok, csak éppen nem értem, hogy szolgáljak ilyen testtel ezután? Neked, de a családomnak
is, bárkinek, amikor magam is gyámolításra szorulok? Hogy segítsek például az apámon, akit a múlt és egy
öngyilkos lelke riogat? Aztán ott van Margitka! Kétségtelen, hogy vétkezett, és alighanem szenved is. Én
segítenék rajta, de nem tudok. Pedig még az életemet is odaadnám, ha ezzel eltörölnéd a bûneit – dadogta,
s csak az utolsó szónál eszmélt rá, milyen szamárságot talált ki. Hiszen így csak a Megváltó beszélhet,
másrészt öngyilkosság lenne, amit minden vallás elítél. Térj magadhoz, mert berúgtál! – rázta meg a fejét
szégyenkezve, átkarikázott a konyhába, és bedugta fejét a csap alá. Ez jól esett, de még mindig forog a ház
körülöttem. Erre megfõzött egy kávét, és tovább töprengett. Abszolút igaz, hogy az öngyilkosság bûn,
de vajon minden esetben? A hazugság sem bûn, ha kegyes célból hazudunk. Lásd Szent Erzsébet esetét a
rózsákkal! 1 Jézus áldozata sem állt messze az öngyilkosságtól, elvégre nagyon jól tudta, ha kitart elvei mellett,
megölik. És õ mégis kitartott, kereszthalált halt miértünk. Miért ne áldozzam fel hát én is az életem, ha
ezzel megmentek néhány lelket cserébe? – húzott ki egy kenyérvágó kést a fiókból. Mi Atyánk, ki vagy a
mennyekben, szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben,
úgy a földön is.… – imádkozott hangosan, végül csuklója fölé emelte a késpengét. Isten veled, Margitka,
bocsássatok meg, gyerekek!
Helyben vagyunk, most már minden egyértelmû és világos! Ehhez kellett a szesz, a hegyi beszéd és a
konyhakés. Még egy pillanat, és Madarász János nincs többé. Ekkor villant belé a nagy kérdés: biztos,
hogy minden olyan egyértelmû és világos? Valóban azt hiszi, hogy egyszerû ember létére bárkit is
megmenthet, és az öngyilkos sem mindig vétkezik? A csudába, mégsem olyan erõs ez a pálinka! Na,
még egy korty, mielõtt… Hû, de forog ez a konyha körülöttem! Lehunyta a szemét. A forgás nem szûnt
meg, sõt, vele együtt elkezdett õ is keringeni, pörögni. Aztán elájult.
Miközben János odabent diskurált magával, odakinn egyre sûrûbben havazott. Az ég is elborult, s olyan
sötét lett, mintha alkonyodna, jóllehet még csak reggel volt. A Madarász-házzal szembeni Caféban
loncsos férfi feketézett. Ráérõsen bámult ki az ablakon, s valahányszor a Madarász-ház felé
sandított, szemében gonosz fények villóztak. Természetesen nem kerülte el Margit és a gyerekek
távozása sem, ami látható elégedettséggel töltötte el.
– Kér még valamit, mert ha nem, ajánlom, menjen melegedni máshová – szólt rá a pincér mogorván.
– Majd késõbb. Én nem sietek, ráérek.
– Semmi késõbb! Vagy fogyaszt, vagy átadja a helyét, és távozik.
– Fulladj meg! – kászálódott fel a férfi, és kiballagott a terembõl szinte ugyanabban a pillanatban,
amikor Albert bácsi és a neje otthonról.
Most jött el az én idõm! – ujjongott fel a csavargó magában. Már hetek óta leste (többnyire innen, a
Caféból) az alkalmat, mikor törhet be az extanító házába. Kinyomozta kik és hányan laknak bent, mikor
szoktak hazajönni, elmenni, hogy utána azonnal besurranjon, és... Kirabolja Madarászt? Hideg! Hogy
megleckéztesse vagy akár meg is ölje a… tiszteletest. Szóval bosszú, személyes indíték. Van ilyen, de
hogy valaki egy rokkanton akarjon bosszút állni…! Brr, itt valami nagyon-nagyon nincs rendben!
A férfi odasétált a kapuhoz, és elõvett egy sperhaknit. Fél percbe se telt, s máris feltárult a kiskapu. Ez
profi, ilyen alaknak még a páncélszekrény sem jelenthet akadályt. A belsõ ajtó nyitva volt. Vili, itthon van
a papocska. De hol, mert a szobában nincs, a szentségit! Micsoda raktár! – tekintett körül a túlzsúfolt
szobában. Ágy, ágy mindenütt. Tiszta mizéria! Hogy tud ennyi ember ilyen lyukban létezni? Messzirõl
látszik, hogy ezeknek sem lehet tejföl az életük – lopódzott szívébe önkénytelenül a szánalom. Te nem
vagy eszednél! – pirított magára pirosan. Csak nem fogod ezt a nyavalyás liliomtiprót sajnálni! Ez itt Madarász,
a tázlári tiszteletes, aki elvette a párodat, és tönkre tette az életed, egyszóval bûnhõdnie kell, méghozzá
tüstént, mert bármelyik percben betoppanhat valaki a családból. Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben…
Aha, imádkozik a mitugrász! Kipattintotta a bicskáját, és átcammogott a konyhába. A tiszteletes meg sem
moccant, talán elaludt. A levegõben erõs pálinkaszag terjengett.
– Áldás, békesség!
Semmi reakció.
– Ébresztõ! – rázta meg a lehorgasztott fejjel pihegõ rokkantat.
37