Börzsönyi Helikon - 2012 március

Elõbb Amy, most Olga hagyta magára. Egyedül Marcsi, a kis süketnéma tartott ki mellette, aki ugyancsak
meg-meglátogatta Madarászt.
– Már csak azt várom, hogy te és a feleségem is faképnél hagyjatok – panaszkodott a lelkész írásban
Marcsinak.
– Nem hiszem – rázta meg a fejét a tázlári. – Nevess ki (idõközben letegezõdtek egymással), de szerintem
ezt soha sem fogja megtenni.
– Miért ne, hogyha egyszer nem szeret.
– Akkor sem. Mintha bûnösnek érezné magát, igen, talán elkövetett valamit, és most attól fél…
– Mitõl?
– Nem tudom, ez csak olyan megérzés. Talán az egyedülléttõl, Istentõl, amit külön bonyolít, hogy
egy pap, vagyis Isten egyik pártfogoltja ellen vétkezett.
A férfi emlékeibõl hirtelen elõugrottak a postán kapott fényképek. Vajon ki küldhette õket? Egy jóakarója,
ellensége vagy… Vagy maga Aczó tanár úr? Nem valószínû, bár ki tudja? Hátha ezzel akarja elérni,
hogy elváljon. Milyen jó lenne valakivel errõl beszélni! Meg arról is, milyennek látja õ a feleségét.
– Te hogy látod, egyáltalán mi a véleményed a nejedrõl?
Micsoda abszurdum: a beszédet kuka létére nem érti, de még a gondolatait is meghallja!
– Bocsi, elfáradtam, de majd késõbb errõl is beszélünk.
Ezután két hétig nem találkoztak.
– Ho-ol vo-oltá-ál? Má-ár na-agyo-on vá-árta-alak – préselte ki magából a szavakat.
– Nem értem – felelte Marcsi rögtön írásban. – Csak nem hiányoztam, Madarász úr?
– Ezt is eltalálta! – csodálkozott Jánoska. – Te mindig hiányzol, hogyhogy eddig nem láttad? –
Hû, ezt ellõttem, még félreérti ez a derék jány.
Marcsi arca kiszínesedett, kezébe vette a ceruzát, aztán még sem válaszolt. Nem is volt rá szüksége, ott
ragyogott az az arcán fehéren feketén.
– A múltkor azt kérdezted, mi a véleményem a nejemrõl. Hát most megmondom, ha még mindig
érdekel.
– Érdekel.
– Szóval Margit. Ellentmondásos nõ, az bizonyos. Orvosi szemmel nézve akár szkizofrénnek is
nevezném. Tudod, ez olyan…
– Tudathasadásos állapot. Nem vagyok én olyan analfabéta, mint amilyennek kinézek. Én, kérlek,
már elég régóta rendszeresen olvasok. És nem csak regényt, tudományos könyvet is, esszét,
cikkeket. Kedvenc tv-csatornám a Spektrum, National Geographic, Animal Planet… Folytassam?
Jánoska fokozódó tisztelettel nézett a leányra.
– Gratulálok. Sejtettem. Visszatérve Margitra, nem állítom, hogy igazam van. Elvégre pap vagyok,
illetve voltam, nem orvos. Viszont lelkészként úgy látom, ebben az asszonyban két szellem, egy jó és
egy rossz küzd állandóan egymással. És tudod mi a legszomorúbb? Hogy a feleségem issza meg a levét
az egésznek. Én meg csak nézek, bámulok anélkül, hogy bármit tennék ez ellen.
– Mert nem is tehetsz, Jánoskám. Ez elsõsorban az õ dolga. Segíts magadon, és az Isten is megsegít,
ezért ha Margit nem mozdul, még csak szemrehányást sem tehetsz magadnak.
A férfi némán simogatta fekete, ujjnyi hosszú szakállát. Mióta lebénult nem sokat törõdött magával. A
mostohaanyja fésülte, manikûrözte, az apja borotválta mindaddig, amíg rá nem szólt, hagyja csak, hadd
hordjon szakállt ezentúl. Különben is kit érdekel, hogy néz ki egy rokkant nyugdíjas.
– Már megint kezded? – háborgott az öregúr. – Kérlek, légy férfi és… apa, aki három gyermek sorsáért
felelõs.
Férfi, apa, szép szavak! Csak hát a felelõsségnek is súlya van, nagy súlya, és ha ehhez hozzájön még innenonnan
pár kiló, ember legyen a talpán, aki ezt elbírja.
– Köszönöm a megnyugtató szavaid, de beszéljünk most már rólad is! Te mikor mész férjhez, ha
nem vagyok indiszkrét?
– Amikor egy kuka lányt is elvesznek. De mivel nem vesznek, hát Istenem, szinglik is vannak a
világon!
– Vas Gábor?
35