A komikum elmélete

14kőzik a nevetéssel a szónoklatról írt munkájában.Hogy nem igen törekszik eredeti leuni, azt már Ciceroföntebbi tárgyalása is mutatja. Mindjárt a bevezetésmár Ciceróra emlékeztet, amennyiben ő is azzal apanaszszal kezdi, hogy senki se tudja kellőképenmegállapítani, honnan származik a nevetés, nohasokan megkísértették. Mert az ember nemcsak azelmés, hanem az ostoba beszéden vagy cselekedetenis nevet, tehát a kinevetéstől nincs messze a nevetés.Ő maga nem is ad definitiót, hanem idézi a Ciceróét(turpitudo, deformitás.) Jóllehet az egész dolog nemlátszik fontosnak, úgymond, a nevetésnek valamiellenállhatatlan hatalma van, legyőz haragot, gyűlöletet,így a tarentumi ifjak, midőn Pyrrhus megsértésemiatt kérdőre vonattak, egy tréfával fegyverezték lea király haragját: Igen, ha a palackok ki nemürültek volna, megöltünk volna téged. A nevetségesneka szónoklatban az a föladata, hogy a birót fölviditsa,szomorúságát elűzze, fáradtságát elfelejtesse.Ehhez képest főleg azokat a módokat sorolja föl,amelyekkel a szónok ellenfelét nevetségessé teheti.Ezt nagy fontosságúnak tartja és panaszkodik, hogyszónoklatukban hiányzik az elmésség, tisztán csakazért, mert nem szokásos, holott lakomáikon bőségesenföltalálható. Kívánja, hogy az ifjúságot az iskolábanerre is tanítsák és gyakorolják.Már Cicerónál láttuk, hogy szerzőnk is megkülönböztetia szó és tett komikumát, valamint a finom(urbanitas) és a durva (rusticitas) komikumot; azelőbbi a városi ízlést és a tudósok társaságában nyertműveltséget mutatja, az utóbbi az ellenkezőjét. A nevetségestvagy magunkból, vagy másokból, vagy a dolgokbólveszszük. Óvakodni kell attól a gondolattól,hogy inkább egy jó barátot veszítsünkjó ötletet.15el, mint egyLegyen elég ennyi, hiszen Quintilianust jó részbenmár Cicerónál is tárgyaltuk, ő tőle veszi át csaknemegészen azt, ami tárgyalásában elméleti. Az ősajátja inkább az elmélet illustrálása. Fejtegetésétbőséges példákkal kíséri, amelyek közt annyi találóelmésség van, hogy könyvének ez a fejezete egykedvelt adomagyűjtemény hatásával is bírhatott, különösen,amikor szereplői még közelebbi emlékezetbenéltek. Nála ugyanis, valamint Cicerónál is, még mindenszellemes mondásnak, adomának megvan a magagazdája. Ennek egy része azóta közkincscsé vált,aminek elmondásánál nem gondolunk Caesarra, vagyCiceróra, akik főhelyet foglalnak el példáiban.Francia irodalom.A jelenkori népek közt a franciáknál találjukelőször a nevetséges tárgyalását, még pedig egyszerreegy terjedelmes monographiában, mely a nevetéskülönböző fajait fejtegeti: Joubert: Traité du ris.Paris 1579. E munka eredetileg latin és részbengörög nyelven íratott 1560-ban. Franciára a szerzőegyik tanítványa fordította, híven, mint ő maga mondja.Margitnak, Navarra királynéjának van ajánlva.Szerzője Laurent Joubert (1529—83), a navarraikirály udvari orvosa, korában érdemes tudós, többtudományos munka szerzője. Hogy ehhez a könyvéhezse fogott készületlenül, bizonyítja először aza bibliographia, amelyet összeállított és amelymegérdemli, hogy legalább számokban bemutassuk.Az általa fölsorolt szerzők közt, akik tudomásaszerint a nevetésről írtak, van 25 görög, 37 latin