A komikum elmélete

56rinte vagy valami váratlan, vagy visszás, helytelenvagy csalódás, de mindez csak akkor, ba igazi bajtnem okoz. Legkönnyebben észrevehető faja az a meglepetés,amely abból származik, hogy egy tárgy, cselekedet,érzelem, vagy kifejezés nincs a maga helyén,pl. női fejkötő egy palack szájában, stb.Alább azonban ezt olvassuk: Az összes komikusdolgok lelkét visszásságnak (inconvenant) keresztelem,de nem mondom, hogy ez a legjobb kifejezés.Definitióján kívül az a fő tétele szerzőnknek, hogya nevetésnek mindig értelmi (intellectuel) oka van.Nem a vétken nevetünk, hanem azokon a hibákon,amiket a vétkes elkövet célja elérésére, tehát nema morális, hanem az intellectualis hibán, Ha valakitmegijesztenek egy nem létező veszéllyel, nem a megcsaláson,hanem az illető vakságán nevetünk, tehátismét értelmi okból stb. Szóval a nevetésnek morálisoka nincs, hanem csakis értelmi.Ez a kérdés sokkal fontosabb, hogysem itt döntsükel, utalunk tehet az elméleti részben vele foglalkozófejezetünkre.Figyelemre méltóbb és újabb a következő tétele:A nevető temperamentumú ember célja nem a vétekostorozása, mint állítani szokták, hanem egy sui generis,erősen intellectualis izgalom, amely neki élvezetetokoz, amelynek betöltését keresi tehát mindenütts amelyet azután másokkal is iparkodik közölni.Az ilyen temperamentummal együtt jár egyszersmindaz a tehetség is, hogy a nevetségest mindenütt észreveszi.Végre a nevetés feladatáról ezt olvassuk: A nevetésés ezáltal a komikum irodalmi feladata nagyobb, mintközönségesen gondoljuk. Ez akadályoz meg abban, hogyaz ember külsejét a valódi ember helyett vegyük. Ez leghívebbvédője, őre és főkép bosszulója az értelmi éserkölcsi egyensúlynak. Ha hiányzanék az Aristophanes,Plautus, Lukianos, Rabelais, Cervantes, Molière és Voltairenevetése, az emberiség önmaga iránt sokkal elfogultabbvolna. Ha egyáltalán nem volna nevetés éskomikum, tudomány és haladás volna akkor is, dehiányzanék egy: a dolgokat nem neveznék saját nevüköns a világ nagyon ostoba volna (trop sot).Le rire. Essai sur la signification du comiquepar Henri Bergson. Paris 1900.Bergson azzal kezdi, hogy a komikum theoriájávalAristoteles óta a legnagyobb gondolkodók foglalkoztak,de ez a kis probléma mindig kicsúszik kezükbőls kihívóan talpra áll. Ez az oka, hogy ö egészenúj komikum-elméletet alkot, sőt elméleteket, minthogya komikum minden faját egyetlen egyszerű formulávalnem lehet megmagyarázni. Mi azonban úgy látjuk,hogy végeredményben mégis csak egyetlentheoriában állapodik meg s ez így hangzik: Du mécaniqueplaqué sur du vivant, valami mechanismus azélő lényben, ez a komikus. Alább ugyan így bőviti ki:A természetbe helyezett mechanismus, a társadalomautomatikus szabályozása, — a mulattató jelenségekneke két typusához érkezünk. Azonban az automatamaga is mechanismus, a két typus tehát voltaképcsak a természet és a társaság. Ezek pedig legfölebbcsak fajai lehetnek a komikumnak, de a reájuk alkalmazottdefinitióegy kell hogy legyen. Ezt ő magais így fogja fel, saját szavai bizonyítják. Alábbugyanis így szól: Minden cselekedet és eseményakkor komikus, ha egyszerre az élet illusióját és egymechanikus rendezés érzetét nyújtja. Majd ismét:57