A komikum elmélete

106magába". Íme ennyire el lehet torzítani Kant elméletét.Más helyen azt mondja, hogy Kant az ő elméletétmég jobban elrontotta azzal, hogy a feszült várakozássemmibe oszlik, nem pedig az ellenkezőbe. Ígyaztán egész definitiója valami teljesen megértettetrosszul fejez ki, saját példáira is rosszul illik. Ilyenvádnak csak az adna súlyt, ha szerzőnk példákonkimutatná, hogy Kant tévedett. Minthogy azonbanLotze egyetlen egy példát se ad, egész okoskodásapuszta állítás, bizonyítás nélkül, egészen értéktelenlevegőbe beszélés. Szerzőnkön tehát Köstlin és Lemckehatása legfölebb abban érzik meg, hogy amit mond,érthető, egyébként azonban nem áll a valóság talaján.Joseph Jungmann aesthetikáját, amelyet magyarrais lefordítottak, mellőzhetjük, szintúgy O. Speyer népszerűmunkáját, mely nem is akart eredeti lenni ésáttérünk egy ismertebb, többször idézett munkára, amelyet azonban itt csak egész röviden ismertetünk,mivel hivatkozunk rá könyvünk más helyen is.Dr. Ewald Hecker: Die Physiologie und Psychologiedes Lachens und des Komischen. Berlin 1873.Hecker görlitzi orvos a komikum lényegét ígyhatározza meg: Olyan képzetekből, amelyek egyszerreösszeegyeztethetők és össze nem egyeztethetők,az érzelmeknek gyorsított küzdelme származik, vagyisgyors ide-oda ingadozás kedv és kedvetlenség (Lust-Unlust) közt. Első sorban tehát mindig egy kellemetlenérzés hat reánk, azután következik valami kellemes.A komikum kellemetlen érzése Aristoteles elméletébőlönként következik, mivel a hiba vagy rútságokvetlenül azt kelt bennünk.A contrast-elmélet és a komikum érzelmének tárgyalása— ezt emeljük ki leginkább Hecker könyvéből.Fölemlítünk azonkívül valamit a rá vonatkozóirodalomból is. Egyik az, hogy nyelvünkön ismertetteDux Adolf, a Kisfaludy-Társaságban tartott felolvasásban.A másik azért érdekelhet, mert egy általunkis tárgyalt francia író nevével van kapcsolatban.Léon Dumont róla irt bírálatában (Revue scientifique,1873) sajnálatát fejezte ki, hogy szerző nem vettefigyelembe a külföldi irodalmat, tanulhatott volna angolés francia tudósoktól is. Hecker azt felelte, hogy voltidő, amikor német tudósok gyakran idézték a franciákat,de senki előtt se titok, hogy ez az idő rég elmúlt,azóta, hogy az üres phrasis uralkodik a francia tudományban.(Magasin für die Literatur des Auslandes.)E tapintatlan támadásra, mely kellő ok nélkülmegsért egy egész nemzetet, Léon Dumont igen higgadtanfelelt, de nem minden gúny nélkül: Azt mostmár tudjuk, mért nem idézett francia írót, azt azonbannem mondta meg, mit tart az angol irodalomról.A komikum kérdésével nemcsak az aesthetikák,hanem a költészettanok is foglalkoznak a német irodalomban.Ezek közül is ismerünk néhányat. A legnagyobbat,Beyer háromkötetes munkáját már említettükazok közt, amelyeket abstract tárgyalásuk miattmellőzünk. A többiekben is kevés figyelemre méltóttalálunk. Wackernagel egyetemi előadásaiból keletkezettmunkájáról elég annyit tudni, hogy a komikumotesztelenség gyanánt tárgyalja, talán Jean Paul hatásaalatt. Baumgart terjedelmes munkája egyike az élvezhetetlen,szinte olvashatatlan német könyveknek, tárgyunkranézve is mellőzhető. Mások Aristotelest variáljáknagyobb eredetiség nélkül (Goerth, Bruckmann).Egyet azonban érdemesnek tartunk arra, hogy kivonatosanismertessünk: