A komikum elmélete

42ság, harmónia hiánya. Végzi pedig ezzel: semmikomikus alkotás túl nem fogja szárnyalni Tartuffe ésAlceste jellemét. Nem szerzőnk az egyetlen francia,aki nagy komikus alkotás gyanánt magasztalja aMisanthrope szomorú történetét.Ilyen módon a szóban lévő pályázatnak a miproblémánk igen kevés hasznát látta. Szerencséreugyanabban az időben a pályázaton kivül megjelentegy érdemes munka: Des causes du rire par LéonDumont. Paris 1862.Dumont ügyvéd (1837-1876) könyve három főrészreoszlik: a nevetés, a komikum elméletének történeteés a komikum tárgyalása.Az elméletek közül az Aristotelesét tartja legrégibbnek,de nem fogadja el, mert tágnak tartja, nemcsakarra illőnek, amit definiál. A rútság ugyanis nem mindignevetséges, hanem lehet közönyös, lehet kellemetlenés lehet részvétet keltő látvány.Következnek azután a rómaiak (Cicero és Quintilianus),majd az angolok és németek, ez utóbbiaknáltalálja a legszabatosabb definitiót, a Sulzerét.Ennek megfelel saját definitiója is, mely így hangzik:Komikus az aminél a szellem egyszerre állítjais, tagadja is ugyanazt. Pl. egy kis ember átmegyegy kapu alatt és hirtelen lekapja a fejét. Magyarázat:az első pillanatra azt hisszük, hogy ez egynagy ember, mert azok szoktak lehajolni, de rögtönészrevesszük, hogy ez nem igaz, nem nagy az illető.Az osztályozásban legjobbnak tartja az okot vennialapul, és így szándékos és szándéktalan komikumrólbeszélni. Tárgyalja a komikumot a művészetekben is,általában helyesen; a zenénél kiemeli, hogy főképsaját törvényeinek megszegése teszi nevetségessé.Mindent összevéve Dumont könyve érdemes munka,tudás ítélettel párosul benne. Aki 25 éves korábanilyent írt, ahhoz szép reményeket lehetett fűzni. Sajnos,e remények nagy részét sírba vitte magával39 éves korában. Későbbi munkái között van mégegy, amely a nevetéssel is foglalkozik (Théoriescientifique de la sensibilité. Paris 1875.), de főképphysiologiai szempontból (csiklandozás, a nevetés contagiója,stb.); ezt mellőzzük.Szintúgy mellőzzük a Garnier rövid tárgyalását(1865), mely leginkább a szokatlanban keresi a nevetségestés bemutatjuk röviden azt a munkát, mely leginkábbDumont hatását mutatja: Le rire dans la vieet dans l'art par Victor Courdaveaux, professeur à laFaculté des Lettres de Douai. Paris 1875.Ez ugyanis tőle vesz át némelyeket a történelmiés a nevetésről szóló részben, szintúgy a komikumfelosztását szándékosra és szándéktalanra, stb. Nemmondhatni azonban puszta utánzónak önállóság nélkül.Mindjárt a nevetésről neki is van néhány helyesmegjegyzése. Ilyenek a következők: A természetesnevetést az jellemzi, hogy mindig élvezet előzi meg.Nem nevetjük azokat, akiket szeretünk, valamintnem nevetünk azon se, ami saját eszméinket sérti.A nevetés nemcsak a tárgytól, hanem a nevetőszemélyétől is függ.Érdekes szerzőnknél az, hogy egységes definitiótnem ad, hanem a helyett osztályozza a komikumfajait így: 1. hibák, fogyatkozások; 2. kis bajok;3. valami váratlan, meglepő, rendkívüli; 4. obscoenitas.Mindezek — mondja szerzőnk — nem merítik ki akomikum egész birodalmát, de mindenesetre a nagyrészét. Adjuk hozzá azt, hogy ki van zárva belőle a43