A komikum elmélete

164amelybena fonákság legerősebb, csak annak való,aki röhögni tud: gyermeknek, műveletlennek. Mi aKant ellenkező véleményét valljuk s így, ha műveletlenekvagyunk, elég jó társaságban vagyunk.Végre még egyet. Greguss újabb munkájában isvallja, hogy csak az ember lehet nevetséges és legfeljebbmég a hozzá közel álló állatok, ha az emberfélszeg másolatait látjuk bennük. Ezzel a véleménynyelkülföldi szerzőknél annyiszor találkoztunk, hogymár ezért is külön fejezetet kell neki juttatni azelméleti részben. Szintúgy külön, a komikum érzelménélszólunk arról, amit a kárörömről és büszkeségrőlmond.A Greguss két munkáját összehasonlítva, azt kellmondanunk, hogy fiatalkorában, mestereit követve,valamivel jobb nyomon járt, mint később saját módszerével.Mert azt a tárgyalást sajátjának kell nyilvánítanunk,nem ismerünk senkit, aki a komikumotkellem és fonákság vegyületének magyarázná. Valamigyakorlati, a valóságból kiinduló aesthetikus ugyanelső munkájában se tudott lenni, erre nézve németmesterei se jártak jó példával előtte, de volt legalábbvalami kapcsolata a valósággal. Később azonban mártisztán képzeleti világban élt, elvont fogalmak világában.Ilyen módon bármilyen kedvvel fejtegette isa komikum problémáját, lényegébe behatolni nemtudott. Elmélete csak történelmi érdekkel bír; hogymi a komikum, nem tanulhatjuk meg belőle, mivelmódszere megakadályozta, hogy olyat alkosson, amilyen tehetsége és tudománya szerint megillette volna.Bihari Péter: Egyetemes aesthetika. Budapest, 1886.Tárgyunk szempontjából teljesen értéktelen az avégtelen szószaporítás, ismétlés, vélemények kritikát-165lan átvétele, amit találunk. Jellemzésül elégnektartjuk megemlíteni, hogy még Zeising magyarázatátis minden megjegyzés nélkül közli, neki ez is komolybeszéd. Az általa ismert vélemények közlése utánsaját definitiója gyanánt ezt olvassuk: Nevetséges aszép az ellenmondás alakjában, mely által a szemlélőalany a tárgyak tökéletlenségének érzetéből azalanyi tökélyesség érzésére emelkedik.Ez az abstracte kigondolt meghatározás leginkábba német hegelistákra emlékeztet.Gamauf György: A Komikum. (Az eperjesi evang.collegium értesítője 1890—1891.) 1—61. l.Méltó utóda az előbbinek, melyre többször hivatkozikis; értéke nem több egy hajszállal se. És —ó kegyetlen sors! — ez a legterjedelmesebb tárgyalásairodalmunkban a komikumnak! Az alábbiakbancsak egy kis bokrétát kötök egész kertre valóvirágaiból, amelyeket annak idejében érdemükszerint méltatott Kelemen Béla (Egy. Phil. Közlöny1892).Minthogy szerzőnk megelőzőleg a fenségesről írt,bevezetésül a fenséges és komikum viszonyát tárgyalja,jó hosszan. Csak a komikumban éri el szemléletünk,képzeletünk azt a teljes szabadságot, melyeta fenséges elnyomott, — olvassuk nála. Ennél fogvaa fellázadó önérzet a fenségestől elfordul a komikumhoz.Néhány sorral alább a viszony mégszorosabbnak van feltüntetve: A fenséges a magagyengeségében tűnik fel előttünk és komikustárggyá válik. Minden fenségesnek komikus komplementumavan (5. l.). Most az elméletet megvilágítjáka példák: Don Quixote és Sancho Pansa, Faustés Mephistopheles, Lear király és bolondja.