A bezdáni ember szabadkai versei

B. FOKY ISTVÁNAz ünnepien szép, hó- és barkaillatú, gazdag és gondosan rendezettkönyvek, számtalan, az arcokra mosolyt csaló hangjáték szerzőjeBezdánban született 1934. szeptember 26-án – Sohasem titkolta: bezdánibaranyaivéreitől határtalan emberszeretetet kapott ajándékba, hiányzikbelőle a magyarokra annyira jellemző „sárga irigység”, nem ereszkediktérdre a pénz hatalma előtt, senkinek sem marad/t adósa, de hitelt sem ad– Megírta: „Heverő napvilág ez az egész homoki homokóra...” – Péterváradcímű regényéről vetette papírra Varga István: „A művészi érték nem pusztána tartalomhoz és a szándékhoz kapcsolódik, hanem – művészi alkotásróllévén szó – a művészi megvalósításhoz, magához az alkotáshoz”– „Nyelvében olyan gazdag, mint cselekménybonyolításban” – hangsúlyozzaVajda Gábor Mint rohanó folyam című könyve kapcsán – Legutóbbmegjelent, Madárkarácsony című műve egy trilógia harmadik, befejezőrésze – Kunkin Zsuzsanna recenziójából: „Ifjúsági regényt tart kezében azolvasó. Olyan kisregényt, melynek hősei Palicson és környékén élnek, defőleg csellengnek a lakótömbök árnyékában, a Prozivka nevű kockaházakközött” – Az utolsó rossz gyerekek vakációja című hangjátéka Ohridban,a szövetségi szemlén 1967-ben I. díjat hozott Varga István rendezőnek ésFerenczi Jenő színművésznek.B.(bezdáni) Foky István, széles vigyorú komédiásként, a szívünketcélozza meg műveivel, s mécsesként bevilágítja ezt a sokunk számárareményt vesztett, kusza világot. Látszatra nem emészti gond, megjelentethetteújabb könyvét, a Madárkarácsonyt, otthonosan érezheti mostmagát a ritkán daloló városban, Szabadkán, mint a madár két szárnyaközött.Írt, ír, irogatott, irogat, játszott/játszik, el is szenvedte az életét, valamicsoda folytán nem lophatja vissza a múltját, a gyötrelmeit, hadd borítsamost el a siker. Hetven és valahány esztendő... A szállási klumpácskábólbelenőtt a világba, fontos küldetéssel. Saját bevallása szerint pulinak született,a mindig loholó, a nyájjal társalgó, a nyájért álmatlan-kodó pulinaka lelke szorult beléje, s ennek tulajdonítható, hogy az égvilágon semmisem törte le, semmi sem tudta elkedvetleníteni, az sem, hogy egyikművelődési házunkban ellehetetlenítették hasznos munkásságát, az sem,hogy a szándéktól a megvalósulásig hosszú és gyötrelmes az út, hogykopjások lesnek az emberre az ösvény mentén, hogy éppen akkor ütöttékki a nyeregből, amikor már-már megzabolázta a lovát...Hol volt a gondviselés baranyai véreire? Ezek az emberek már-már álmodnisem mernek szőlővirágzásról. Sorsuk – István szerint – hasonló akopácsi fekete gólyáéhoz. Innen valahonnan, az „éjszakából” lódult neki121