A bezdáni ember szabadkai versei

2. MustárízreCsupa véraláfutásos rejtettség-bozóta nyaralók ingerültsége, ahogy a megvirradásösvényeit járják egy adta cirillmetódoskódokkal esemeseiken; és volt egy nyárés volt egy hősége a Vajdaság-sivatagnak.Deliblátról költöznek a gyalogtövisek,s megkínzott arccal a napnakvízenülők lábnyomain lábujjhegyi keménységizeg-mozog sóvár s idegvastag bikanyálfészkéről őszbe konyulni több női hajasztagfölsejléseiből. Ébenszínben mélyszín kékség.Mustáríze van erre a homoknak.A kavicsbánya-tó látomásait ropogtatome mindenrejó magnak ízét paprikázotts elegyén a kilátástalanságnak,a halak, mint akit befalaztak, elvágynaktöviséles horgaim közeléből, akárhaitteni pucérpőre hajnali szélbőlbogoznák őket négycsomós zsebkendő-gondból.Még ülök a kavicsnyelven, még ülökhét nyelv hét nyelváradat-zubogón, hogymeglesz a manapi zsákmányom.Fent fekete mentés, romános szín varjakbóklásznak a felhőszántáson;horgaim felcsévélésekornehezék rajtuk immár a kor és a kór.Valami rozsdás puskaféle ragadlézerezetten a kézséghez végül is...Valahol a hajnalba lőttek s távolabba Kárpátok lankái szülik halomraa lehulló, árva levél-szemfedőket.Fehértemplom, 2003. VIII. 13.2003. október 29.73