A bezdáni ember szabadkai versei

GYERTYAFÉNYES, BEZDÁNIENYÉIMHEZ!A bezdáni ember a földiekhez, maradék szájízzel,akár a halandó, Fekete-sűrűvel, anyaszült a vízzelcsínján bánik, mert szűk már a tartalék, mivel amegmaradt emberanyag már csak bánom-tibláb és omladéka lélek egykori, bezdáni jóember-homályán,ki belül magába virrasztani, az ócska, szúette bárkánvégképp most úszik el Fekete-erdő felől a vízzel,amin pannoni Taigetosz-akvarellt akárha tízzelkaparna el, mint neszes patkányos kutya kutatva,hogy merre a sebben a vadhús meg a gondos dajkaanya,aki jókor, napszéllel, kerecsen-rianásban gyürkőzöttvajúdáshoz készül, s napvilágot lát egy jóraszülött!A jóságos arkok ma mind a csöndkertbe mennek.Lelenc-hagyatékon négyarcúság talán még a szentekmosolya is, emlékező mindenszentek-ámok, merta megvirradáson csak szociprolik meg világpolgárokaz okos, agyafúrt hittetők, s szavukra süvölvény módrabeközelg majd pusztai magunkbaszállással az óra.Földiekhez, Bezdánba, epekeser szájízzelérkező szarvasbőgés a Kalangyosról anyaszült vízzel.A bezdáni ember mára, lám, végképp kiterítve,csak adaléka csupán az egykori egésznek, idő-kerékrefölszúrt gondos gébics, alattunk aluli körömfekete:eltűnt talajereknek meglopott Pannon-tengere!Bezdán, 2006 októbere97